A várostervek kiállják az idő próbáját

A közterületek súlyponti szerepének megnövelése, azok továbbfejlesztése – ezen belül is a forgalomcsillapítás és a közterületen kívüli parkolás új lehetőségeinek megteremtése –, a Duna két partjának felértékelése, az olyan halott utak, utcák, mint például a Kossuth, illetve a Rákóczi felélesztése. Ezek azok a legfontosabb területek, amelyeken továbblépésre van szükség Budapesten az új városvezetés irányításával – mondta el a Világgazdaságnak Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana Kht. ügyvezetője. Ezek nem lesznek egyszerű és konfliktusmentes lépések – fogalmaz az urbanisztikai kutatóközpont irányítója –, hiszen a gyakran ellenérdekű fővárosnak és kerületeknek állandóan egyeztetniük kell. Másfelől a lakosságot is rá kellene végre ébreszteni arra: ennél nagyobb autóforgalmat már nem bír el Budapest, ezért kénytelenek lesznek rászokni a tömegközlekedésre, a gyaloglásra vagy a biciklizésre. Mindehhez szorosan kapcsolódik a parkolási rendszer újragondolása, vissza kellene ugyanis szorítani a közterületi parkolást, és a város belső területein kívül is P+R várakozóhelyeket létrehozni. A Dunát pedig nem közlekedést hátráltató természeti képződménynek kellene tekinteni, hanem olyan adottságnak, amely új lehetőségeket jelent a főváros fejlesztésében. Ezt a felismerést elősegíthetik a Petőfi és a Lágymányosi híd között – mindkét oldalon – már megvalósult ingatlanberuházások – egyetemi épületek, színház, kultúrapalota, luxuslakások –, valamint a Közraktárak és a Gázgyár területére tervezett fejlesztések.

Arra a kérdésre, hogy a városvezetés elmúlt hónapokban nyilvánosságra került ötleteit, a Podmaniczky-tervet mennyiben tekinthetjük nagy formátumú elképzelésnek, Ongjerth Richárd azt mondta, a mostani elképzelések kiállják az idő próbáját, nyugodtan össze lehet hasonlítani őket akár a város legsikeresebb korszakaiban készült tervekkel is. Érdekességként megjegyezte akkor sem minden úgy épült meg, ahogy azt a tervezők megálmodták, az akkori ötletek egy része ugyanúgy elhalt, mint manapság. De – vetjük közbe – mégiscsak a 19. század vége, a múlt század eleje számít Budapest virágkorának, a rendszerváltás óta pedig alig történt érdemleges előrelépés, nem nagyon tud a főváros bármit is felmutatni. A Studio Metropolitana vezetője azonban ezzel nem ért egyet. Azzal érvelt, hogy a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig csaknem 50 esztendő telt el, a rendszerváltás után pedig csak 16-17 év. Másfelől nem igaz, hogy 1989 óta nem történt látványos, nemzetközi mércével is jelentős beruházás, legfeljebb csak nem fedezzük fel az értékeinket. Ilyen például a Millenáris, a Winterthur Szövetség utcai épülete, a Hattyú ház, az Alkotás Point, a Fővárosi Levéltár, a Fény utcai és a Lehel téri piac, a Kapás utcai lakóházak, illetve amelynek mindenki a csodájára jár, az ING Dózsa György úti székháza. De nem szabad megfeledkeznünk a rekonstrukciókról sem, a színházak jelentős része megújult, több luxusszálloda – a Gresham- és a New York Palota, a Royal hotel – minden építészeti igényt kielégít. Ongjerth Richárd mindamellett nem tartja létfontosságúnak, hogy egy adott korszak rányomja a bélyegét egy városra, ez olykor kifejezetten káros is. A panellakótelepek például jól jellemzik a szocializmus időszakát, manapság mégsem vagyunk büszkék erre, sőt. Mindezek miatt sem tartja komolynak azt a bírálatot, amely már évek óta arról szól, hogy Budapest lemaradt Prága és Pozsony mögött. Budapestet a szlovák fővárossal már csak azért sem lehet összevetni, mert az jóval kisebb, más léptékű, gyakran könnyebb problémákat kell északi szomszédainknak megoldaniuk, akik elsősorban a történelmi városmagra koncentrálnak, az ezen kívüli területeket általában nem veszik figyelembe. Hasonló a helyzet a cseh fővárossal is, amelynek a városszerkezete szintén olyan, hogy egyszerűbb látványos eredményeket elérni; nálunk jóval nagyobbak a város központi területei, a történelmi városrészek.

A kht. vezetője szerint toronyházakra nincs égetően nagy szüksége a fővárosnak, de szabályozott körülmények között lehetővé lehet tenni az építésüket. Mindenképp a történelmi városrészen kívül, megfelelő megközelítéssel és csoportosan kellene felhúzni ezeket. Csakhogy a magántőke nem feltétlenül ott és úgy akar beruházni, ahol és ahogy azt a politikusok vagy a tervezők szeretnék, hiszen az erre a célra kijelölt területnek azonnal felmegy az ára, a fejlesztőnek pedig jobban megéri, ha nem az erre kijelölt helyen, hanem a korábban már olcsóbban megvett területen építhet.

A kormányzati negyed esetében állva maradt helyszínek mind alkalmasak, de – elsősorban a közlekedési helyzete és a jelentős arányú állami tulajdon miatt – talán a Nyugati pályaudvar kihasználatlan része lenne a legjobb. Ám itt is ügyelni kell majd, hogy az új negyed illeszkedjen a városképbe és -szerkezetbe, és arra is, hogy ne kísértetváros jöjjön létre, amely a hivatali idő lejártát követően kiürül, hanem legyenek ott a környékkel harmonizáló lakások, üzletek, éttermek, egyéb szolgáltatóegységek. S az sem elhanyagolható, hogy a kijelölt terület dinamizáló hatást fejthessen ki a tágabb környékére. VG