Orbán Viktor, a Fidesz elnöke felszólal az Országgyűlés tavaszi ülésszakának február 12-i nyitónapján – tudta meg a Magyar Hírlap. Az ellenzéki pártelnök így azon nyomban reagálhat Gyurcsány Ferenc kormányfő ugyanakkor megtartott évértékelőjére. Ez után négy nappal -a lap információja szerint- Orbán is évértékelő beszédet tart a Millenáris Parkban.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület kilencedik alkalommal rendezi meg az évértékelést. A Hírlap úgy tudja, a Fidesz elnöke viszonylag szűk körben, csak néhány száz meghívott előtt szerepel majd. Szó sem lesz tehát tömegrendezvényről.

Orbán Viktor egészen tavalyig hagyományos évértékeléseket tartott. A 2006-os kampány alkalmával azonban eltért ettől: akkor a színpadra kiültetett szimpatizánsokkal beszélgetett az ország gondjairól. Úgy tudni, hogy most egy harmadik, a magyar politikában újdonságnak számító fogással áll elő a Fidesz-MPSZ elnöke. E körül azonban egyelőre nagy a titkolózás.

A Millenáris Parkot működtető Jövő Háza Központ Kht. nem cáfolta, de nem is erősítette meg a Hírlap információját. (MH)