BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jégtörő Kulcsár

Kulcsár Krisztián 15. 12-re legyőzte a döntőben a francia Eric Boisse-t, ezzel aranyérmet szerzett a férfi párbajtőrözők versenyében, a szentpétervári vívó-világbajnokságon.

Kulcsár a döntőben éppen olyan összeszedett volt, mint a nap során korábban. A számszerű eredményt tekintve az utolsó asszója volt a legsimább, három találattal nyert, miközben a korábbi összecsapásait egy-egy tussal hozta. Bónuszként érkezett az egyéni aranyérem, az olimpiai szereplés a cél.

„Az egytusos győzelmek jelzik, hogy fejben összeszedett voltam, de korábban is jól mentek a dolgok, nem csak az asszók végén. A legnehezebb az volt, amikor az elődöntőben az olasz fiú 7:3-ról felzárkózott. Az izgalmasan alakult. A döntő könnyebb volt, az elején éreztem, hogy megszerezhető, bár, az igazat megvallva éppen ilyesmire nem akartam gondolni, minden külső tényezőt ki akartam zárni. Természetesen az olimpiai szereplés kiharcolása a cél és az, hogy ott győzzünk, ez az egyéni aranyérem csak bónusz volt” - mondta a dobogóról lejövet a friss bajnok.  „Kisebb csoda ez a mai diadal. A legnagyobb szerepe ebben a jóistennek volt, aztán következett Krisztián, majd jöttek a csapattársak és én. Székely Zoli 1981-es sikere volt ilyen, hogy egy tusos győzelmekkel jutott el a végéig. Mondtam is Krisztiánnak a nap elején, nem kell izgulni, így is lehet” – fogalmazott Kulcsár Győző szövetségi kapitány, Krisztián edzője és nagybátyja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.