BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Gyurcsány politikai céljai eléréshez akarja felhasználni a kezdeményezést" – Szent-Iványi az SZDSZ-ről

Az SZDSZ Országos Tanácsának új elnöke szerint bár az MSZP ennek ellenkezőjét érezte, az SZDSZ kevésbé tudta érdekeit érvényesíteni, mint koalíció partnere. Szent-Iványi szerint nem tudtak vigyázni arra sem, hogy az identitásuk ne oldódjon fel.

Az SZDSZ Országos Tanácsának hétvégén megválasztott, új elnöke a Heti Válasznak adott interjújában kifejtette: a koalíció időszakában az SZDSZ nem tudott vigyázni arra, hogy identitása ne oldódjon fel és mosódjon össze a szocialistákéval. Bár az MSZP úgy érezte, ők irányítanak, valójában a koalíciós partnernél kevésbé tudták érdekeiket érvényesíteni.

Hozzátette: célja, hogy markáns liberális párttá tegye az SZDSZ-t, amely ellenzéki pártként viselkedik és nem tolódik el  túlzottan egyik pólus felé sem. Arra a feltevésre, miszerint Gyurcsány Ferenc az SZDSZ ellen is felhasználta a Chartát, Szent-Iványi úgy reagált: senkinek nem tiltották meg, hogy csatlakozzon, Demszky Gábor is magánemberként írta alá a dokumentumot. A legtöbb SZDSZ-es átlátta, hogy a miniszterelnök politikai céljai eléréshez akarja felhasználni a kezdeményezést.

Az előrehozott választásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott: egy elhúzódó kampány most nem időszerű, a Fidesz által nyújtott alternatíva pedig számukra nem elfogadható, ezért nem támogatják az ötletet. Hozzátette: a költségvetést akkor fogadják el, ha az a Kóka János által előterjesztett formában módosul. Szent-Iványi leszögezte: ellenzéki párt lévén senki nem kényszerítheti az SZDSZ-t arra, hogy kompromisszumot kössön. Az Országos Tanács elnöke egyetértett Tölgyessy Péterrel abban, hogy a liberális párt a szabadságharcát vívja. Arra a felvetésre, hogy idővel "beállnak a sorba", Szent-Iványi úgy válaszolt: "várjuk k a végét."

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.