Közélet

Semjén szerint a KDNP-nek van egy "különleges ereje"

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) készen áll arra, hogy szerepet vállaljon a második Orbán-kormányban - közölte a párt elnöke pénteken, a "Kereszténydemokrácia Magyarországon" című film bemutatóján.

Innen üzenem barátaimnak és ellenfeleimnek, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt készen áll arra, hogy az ország érdekében a második Orbán-kormány idején részt vállaljon a kormányzásban" - fogalmazott Semjén Zsolt.

Mint mondta, ez a film arról szól, hogy 65 év kereszténydemokráciája kötelezi, sőt feljogosítja a pártot arra, hogy a mostani politikai életben is meghatározó szerepet töltsön be. A pártelnök szerint a KDNP három szempontból is különleges párt: az egyetlen történelmi párt a mai politikában, az egyetlen világnézeti párt, valamint az egyetlen olyan párt, amely az 1990-es évek második felének eseményei után fel tudott állni a padlóról - írta a bama.hu a távirati iroda tudósítása alapján.

Semjén Zsolt szerint a kereszténydemokratáknak van egy különleges erejük, amit más indíttatású politikai erők nem nagyon értenek. Szavai szerint nem annyian vannak a teremben, mint ahány arcot látni lehet, itt van ugyanis az "az égi frakció is".

semján orbán-kormány KDNP kormányzás
Kapcsolódó cikkek