Közélet

"Érdekes közbeszerzések?" A KDNP szerint elfolyik a közpénz

Felháborítónak tartja a KDNP, hogy a kormány elnézi, hogy a közbeszerzéseknél tízmilliárdos nagyságrendben folynak el a közpénzek.

Molnár Béla KDNP-s képviselő szerint a MÁV évről évre több pénzt kap, még sincs látszatja a dolognak. Most azonban, hogy Bajnai Gordon 40 milliárd forintos elvonást jelentett be, képtelenség lesz a jelenlegi vonatszámot elindítani - mondta az ellenzéki politikus.

A KDNP szerint a megszorítások ellenére továbbra sem figyel senki arra, hogy a közbeszerzések milyen pazarló módon történnek. Jó példa erre a felsővezetékek üzemeltetésének és karbantartásának esete - mondta a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Ezzel az elmúlt 4 évben két céget bíztak meg, amelyek szerződését kétszer is meghosszabbították. Ezek azonban 2008 decemberében lejártak, ezért közbeszerzési pályázatot írtak ki, "meglehetősen furcsa feltételekkel" - mondta a politikus.

Csak az indulhat eséllyel, amely az elmúlt 3 évben legalább 150 milliós forgalmat bonyolított az adott területen, sőt valamelyik évben 500 milliós forgalmat tud felmutatni. Mivel a munka végrehajtásához minden szükséges munkaerőt és eszközt rendelkezésre bocsát a MÁV, akár ő is elvégezhette volna a munkát, ha költségcsökkentés címén nem szervezte volna ki korábban az ehhez értő szakmai vezetőket és cégeket - tette hozzá a politikus.

A KDNP szerint ezt a hazai cégek közül csak a korábban szerződött cégek tudják teljesíteni, további feltételekkel pedig gyakorlatilag a más EU-országokban gyakorlatot szerzett cégeket is kizárták, amellyel a jelenlegi partnereket monopolizálja a MÁV - mondta Molnár Béla. Hozzátette: ezzel a nyertes cégek lehetőséget kapnak arra, hogy akkora nyereséget kalkuláljanak, amennyit nem szégyellnek, hiszen konkurencia, illetve más lehetőség nincs.

pénzek közbeszerzés KDNP MÁV
Kapcsolódó cikkek