Közélet

Juhász: „Kicsit sok voltam én a pártnak”

Más úton haladtunk, mint amit Toller László képviselt, ezért ki kellett lépnünk a szocialisták soraiból - mondta Juhász István pécsi politikus a Klubrádiónak.

Juhász szerint "Toller László mindannyiukat elzavarta volna, mivel letértek arról az útról, amelyet ő képviselt" - idézi őt rádió. A képviselő pártpolitikai machinációnak tartja azt, hogy kigolyózták a pártból. „Kicsit sok voltam én a pártnak” – tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy a jelenlegi politikai helyzetben nincs alternatív a szocialista párton belül, nem lehet sokfelé elindulni.

Az új frakció megalakulását soka úgy értelmezték, hogy szándékosan a Fidesz malmára hajtják ezzel a vizet - pedig Juhász szerint csupán idealisták. A Baloldali Szövetség Pécs Városáért frakció megalakulásával ugyanis megszűnt az MSZP-SZDSZ többség a pécsi közgyűlésben.

SZDSZ MSZP Baloldali Szövetség Pécs Városáért juhász istván Toller László pécsi közgyűlés Pécs
Kapcsolódó cikkek