Közélet

Fodor: Nem stílusos, hogy még egyet rúgnak azokba, akik tenni próbálnak

Fodor Gábor élesen bírálja azokat, akik Retkes Attila elnökké választása óta elhagyták a pártot. Szerinte jól szervezett kiléptetés zajlik, Kóka János pedig obstruálja a párthatározatokat.

Fodor Gábor szerint mindazok, akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban. Az SZDSZ előző, az EP-választások után lemondott elnöke erről a Hetek című hetilapnak beszélt. Leszögezte, hogy ő nem hagyja el a pártot – írja a Népszabadság.

Az interjúban Fodor Gábor azt is megjegyzi, csak azt nem érti, "akik ezt szervezik, miért nem állnak ki a nyilvánosság elé, és ha tényleg vállalhatatlan számukra az új elnök, miért nem ők lépnek ki, vagy mondanak le azokról a pozícióikról, melyekben a pártnak köszönhetően ülnek".

E megjegyzésével Fodor Gábor nyilvánvalóan arra utalt, hogy a parlamenti frakció sokak szerint egyfajta párt a pártban - ott ülnek a most elnökké választott Retkes Attila megnyilvánulásai ellen tiltakozók, köztük a "nagy öregek", Pető Iván és Magyar Bálint, és természetesen Fodor egykori ellenlábasa a pártelnöki küzdelemben, Kóka János frakcóvezető, akit Retkes már a bő egy héttel ezelőtti megválasztását követő percekben lemondásra szólított föl.

Természetesen, akikből elfogyott a hit és a meggyőződés az SZDSZ-szel kapcsolatban, elmehetnek, de azt nem tartom túl stílusosnak, hogy álindokok alapján még egyet utoljára rúgjanak azokba, akik ebben a szinte lehetetlen helyzetben magukra vállalták azt a feladatot, hogy megpróbáljanak valamit tenni" - mondta az interjúban Fodor Gábor. A volt pártelnök példát is említett arra vonatkozóan, hogy sokan "csak az ürügyet keresték és találták meg az új elnök személyében, hogy távozzanak a pártból".

kilép SZDSZ elnök Fodor Retkes
Kapcsolódó cikkek