Szepessy Zsolt monoki polgármester az ősszel mindenképpen szeretné bevezetni saját falujában a szociális kártyát. Az ötlet lényege, hogy a szociális juttatások egy bankkártyához hasonló kártyára érkeznének, és csak meghatározott boltokban lehetne használni, meghatározott termékek megvásárlására. A kezdeményező szerint így nem folyna el a pénz játékgépre és uzsoratörlesztésre - vagyis, mondja Szepessy Zsolt, több maradna a szegény gyerekeknek.
A szociális kártya ötletének sikere van, Kiss Péter társadalompolitikai miniszter például rögtön a támogatásáról biztosította, és kiderült, hogy a szociális tárca már gondolkodik a bevezetésén. A minisztérium álláspontja szerint azért lehet erre szükség, mert - idézzük - "vannak családok, amelyek megfelelően használják fel a támogatásokat, és vannak, amelyek nem" - írja a Népszabadság.
Ebből az következik, hogy a tárca sem tartaná jó megoldásnak, ha minden segélyezettnek automatikusan járna a kártya. Megpróbálták megtudni, milyen adatokra támaszkodva lehet kiszűrni, hogy ki használja fel jól és ki rosszul a juttatásokat. A lap azt is megkérdezte, a szegény családok hány százaléka használja fel rosszul a támogatásokat.
A tárca sajtóosztálya mindössze annyit válaszolt, hogy a segélyben részesülők körülbelül tíz százalékáról van szó (az a válaszból nem derült ki, milyen fogyasztói szokásokat feltáró kutatást vettek alapul. Más kutatásokkal alátámasztott adatok szerint három százalékról van szó.).
Arra a kérdésre, vajon ki és milyen módon döntené el, hogy kinek kell szociális bankkártyát adni, és ki számít "jó segélyezettnek", nem kaptak választ. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt a kérdést a tárca sem oldotta még meg, és bizonyosnak tűnik, hogy amíg erre nincs válasz, addig hiába készülnek már tervek arra vonatkozóan, hogy a kártyát az államkincstár biztosítaná, és a segélyen kívül erre utalnák a családi támogatást és minden más, az állam által biztosított jövedelemforrást, a szociális kártya nem bocsátható ki.
Ugyanakkor Ferge Zsuzsa szociológus már élesen kikelt a kártya bevezetése ellen azzal, hogy semmire sem lenne megoldás. Vajon miért? És akkor mi lenne? Ezt próbáltuk megtudni olyan emberektől, akiket nem lehet azzal vádolni, hogy ne ismernék a közeget, amelyről beszélnek.
