A Regionális Egyetemi Tudásközpontok létrehozásával olyan szakterületi és regionális vonzáscentrumok jöttek létre, amelyek kiemelkedő kutatás-fejlesztési, s technológiai innovációs tevékenységet folytatnak, intenzíven együttműködnek a gazdasági szférával, ösztönzőleg hatnak a régiók technológiai és gazdasági fejlődésére, s javítják a régió versenyképességét. Az egyetemi és PhD hallgatókat sikerült bevonni a kutatás-fejlesztésbe, az innovációs és üzleti szemlélet erősödött a felsőoktatásban. A többi között ez hangzott el a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal budapesti konferenciáján.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 2004-től 19 regionális egyetemi tudásközpont létrehozását támogatta, összesen 18,3 milliárd forinttal, hangsúlyozta a konferencián Csopaki Gyula elnök. A program célja az volt, hogy elősegítse az egyetemi tudományos és technológiai innovációs központok, Regionális Egyetemi Tudásközpontok létrehozását. A szakterületek, amelyeken a tudásközpontok működnek sokrétűek: járműirányítás, járműgyártás, info-bionika, genomika, neurobiológia, mechatronika, információtechnológia, nanotechnológia, gyógyszeripar, élelmiszerbiztonság, energiagazdálkodás és e-science.
Az innováció szerepét hangsúlyozta a gazdasági válságból való kilábalásban a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Varga István fontosnak mondta, hogy olyan szolgáltatások, termékek jöjjenek létre, amelyek hozzájárulnak versenyképességünk növeléséhez. A gazdasági visszaesés ellenére 2008-ban összességében javuló tendenciák jellemezték a kutatás-fejlesztés területét Magyarországon.
A kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke tavaly nőtt, és újra elérte a GDP 1 százalékát, elsősorban a vállalkozások növekvő aktivitásának köszönhetően. A pozitív tendencia fenntartása kiemelt kormányzati feladat, ezért a kormány a költségvetési megszorítások ellenére, növekvő mértékben támogatja a kutatás-fejlesztés és innováció ösztönzését. Idén összesen 170 milliárd forint értékben nyerhetnek el támogatást vállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek, és más intézmények, jövőre pedig mintegy 180 milliárd forint pályázható forrás áll rendelkezésre. A szigorú költségvetés ellenére a Kormány a benyújtott törvényjavaslatban biztosítja a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetési támogatását 20 milliárd forint összeggel.
A tudásközpontok vezetői előadásukban hangsúlyozták, hogy a regionális egyetemi tudásközpontok létrehozása és több éves működése eredményeként változik a kutatói szemlélet és előtérbe kerül az alkalmazásorientált kutatás. Megindult és az évek folyamán erősödött az egyetemek és vállalatok, azaz a kutatói és az üzleti szféra közötti együttműködés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.