Uniós szintű karbonadó?

Nicolas Sarkozy francia államfő az EU egészére kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás megadóztatását célzó elképzelését. Az elnök emellett ismét felvetette azon termékek pótlólagos megadóztatásának az ötletét, amelyek kevésbé szigorú környezetvédelmi szabályozással rendelkező országokból érkeznek az unióba.

Franciaországban a karbonadót július 1-jétől tervezik bevezetni, azt követően, hogy az eredeti, január 1-jétől hatályos rendelkezést az alkotmánybíróság megsemmisítette. Az ítélet szerint ugyanis a jogszabály annyi kiskaput tartalmaz, hogy az ipari szennyezők mintegy 93 százaléka mentesült volna az adófizetés alól. A szén-dioxid-kibocsátásra tonnánként kivetendő 17 eurós adó így aránytalanul nagy részben terhelte volna a háztartásokat. A kormány január 20-ára ígéri az átdolgozott változat bemutatását; Christine Lagarde pénzügyminiszter szerint az új javaslat egy progreszszív adó bevezetését tartalmazza majd.

A francia elképzelés nem számít újnak Európában, és az uniós politika szintjén is felmerült már a klímaváltozás elleni küzdelemnek ez a módja. 1990-ben Finnország volt az első, amely bevezette a karbonadót; annak jelenlegi szintje 20 euró tonnánként. Svédország 1991-ben ugyancsak a szén-dioxid-kibocsátásra vetett ki új sarcot, Nagy-Britannia pedig 2001-ben „klímaváltozási díj” néven kezdte új adókkal sújtani az energiahasználatot. Legutóbb, a múlt év végén Írország vezetett be 15 eurós adót a szén-dioxid-kibocsátás tonnájára; a terhelés jelenleg csak a petróleumból és a dízelből származó emisszióra vonatkozik, de májustól a gáz és a fűtőolaj is annak hatálya alá kerül.

Nem tartja rossz elképzelésnek a karbonadót Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezet- és klímapolitikai szakállamtitkára. Szerinte hasonló elven működik Magyarországon a környezetterhelési díj, de akár a természeti erőforrásokra kivetett adókat, például a vízdíjat is ide lehetne sorolni. Uniós szinten azonban szerinte csak akkor merülne fel egy egységes karbonadó lehetősége, ha ismét megfogalmazódna a 2020-ig elérendő, 30 százalékos emissziócsökkentés igénye. Mint ismert, a jelenlegi, 20 százalékos uniós vállalás megemelése a koppenhágai klímacsúcs kudarca nyomán került le a napirendről.

A 20 százalékos csökkentés azonban Faragó szerint a tavaly elfogadott uniós klímacsomaggal elérhető, ezért egyelőre várhatóan a környezetvédelmi jellegű „vámok” bevezetése sem kerül az uniós politika homlokterébe. A szakállamtitkár ez utóbbi javaslat kapcsán is emlékeztetett arra, hogy nem új elképzelésről van szó, sőt, az uniós emissziókereskedési rendszer 2011-től esedékes kibővítésével részben meg is valósul a az EU-n kívüli szennyezők megadóztatása. A jövő évtől ugyanis minden, uniós járatot üzemeltető légitársaságnak kibocsátási kvóták megvásárlásával kell fizetni a szennyezésért. Faragó szerint egyébként a kevésbé szigorú környezetvédelmi normákat alkalmazó országokból származó termékek megadóztatása első körben kifejezetten azokat a fejlett országokat – például az Egyesült Államokat – sújtanák, amelyek nem hajlandók „felzárkózni” az uniós emiszsziócsökkentési vállalásokhoz.

A karbonadó sem mentes azonban a hátrányoktól, hiszen hatékony működése megkövetelné a termékek teljes életciklusára vonatkozó karbonmonitoring-rendszer kidolgozását. Az importtermékek megadóztatására ugyancsak megoldást kellene találni.

További probléma, hogy az energiaárakba beépülő terhelés aránytalanul nagy mértékben sújtaná a szegényeket. Mivel ők nem tudnának, az igazán jómódúak és a kis fogyasztású cégek pedig az adó hatására sem akarnának változtatni energiafelhasználási szokásaikon, meglehetősen magas adószintre lenne szükség a kézzelfogható eredmények elérésére.

A szakértő szerint azonban például az épületekre vonatkozó szabványok módosításával és az energiatakarékossági beruházásokra alkalmazható új finanszírozási formákkal kombinálva működőképessé lehetne tenni egy ilyen rendszert.

A karbonadó sem mentes azonban a hátrányoktól, hiszen hatékony működése megkövetelné a termékek teljes életciklusára vonatkozó karbonmonitoring-rendszer kidolgozását. Az importtermékek megadóztatására ugyancsak megoldást kellene találni.

További probléma, hogy az energiaárakba beépülő terhelés aránytalanul nagy mértékben sújtaná a szegényeket. Mivel ők nem tudnának, az igazán jómódúak és a kis fogyasztású cégek pedig az adó hatására sem akarnának változtatni energiafelhasználási szokásaikon, meglehetősen magas adószintre lenne szükség a kézzelfogható eredmények elérésére.

A szakértő szerint azonban például az épületekre vonatkozó szabványok módosításával és az energiatakarékossági beruházásokra alkalmazható új finanszírozási formákkal kombinálva működőképessé lehetne tenni egy ilyen rendszert.-->