
Gyorsan épül Magyarország új kikötője: brutális, amit megmozgatnak – feltöltik a tengert, csak így bírja majd a terhelést
Magyarország kulcsfontosságú logisztikai beruházása látványos szakaszba lépett Triesztben: már zajlik a partfal feltöltése és cölöperősítése, amely négyzetméterenként hat tonna terhelést fog bírni. A kormány szerint minden adott ahhoz, hogy 2028-ban részlegesen megnyíljon az ország saját tengeri kikötője, és ezzel új korszak kezdődjön az exportban – írta a Magyar Építők.

A trieszti magyar kikötő építése pontosan a tervezett ütemben halad, a beruházás pedig most lép a legkritikusabb szerkezeti fázisába
– jelentette be pénteken a helyszínen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Mint mondta, az elmúlt hónapokban látványosan előrehaladt a munka: a korábban víz borította terület immár szilárd talaj, amelyet teljes egészében a tengerből hódítottak el.
A több száz méteres új partfalszakasz feltöltése és megerősítése most zajlik. A mélyre vert, hatalmas cölöpök tartják majd a falat, oldalirányból pedig 35 méteres horgonyok stabilizálják a szerkezetet – mindezt azért, hogy gond nélkül elbírja majd a magyar exportáruk berakodásával járó extrém terhelést.
„Négyzetméterenként hat tonna súlyt kell elbírnia ennek a partszakasznak. Ezek a strukturális munkák jövő év augusztus–szeptemberére fejeződnek be” – mondta Magyar Levente, hangsúlyozva, hogy az építkezés jelenleg is gőzerővel zajlik, több tucat munkás dolgozik a partfalon és a mederkotrásban.
Kiváló ütemben halad a trieszti kikötő építése
Ezzel párhuzamosan a következő hónapokban kezdődik a kikötő belső területének részletes tervezése is: ez lesz az a zóna, ahol a rakodást, az árukezelést és a logisztikai műveleteket végzik majd.
A kormány várakozásai szerint a kikötő 2028-ban már részleges kapacitással megnyílhat a teherforgalom előtt, a teljes működés pedig ezt követően válhat valóra. „Minden adott ahhoz, hogy Magyarország tengeri kikötője néhány éven belül valósággá váljon” – jelentette ki az államtitkár.
Eljön a teljes újrakezdés: óriási lehetőséget szalaszt el Magyarország, ha most elalszik – ezen múlik a siker, muszáj lépni
Az áruszállítás hazai infrastruktúrája nem készül fel arra az árumennyiségre, amelyet majd kezelnie kell a betelepült kínai és más ázsiai gyárak termelésének beindulásakor egy szakmai konferencián elhangzottak szerint. Abban is egyetértettek a résztvevők, hogy a fejlesztéseken túl csak a vasút és a közút együttműködése erősítheti a térség logisztikai szerepét.




