
Kémbotrányba keveredett a tech óriás: amerikai adatokat adhatott a kínai hadseregnek – megtorlást ígér a Fehér Ház
Egy, a Fehér Ház által nemrég feloldott hírszerzési dokumentum szerint az Alibaba technológiai támogatást ad a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek (PLA) amerikai célpontok elleni műveletekhez. Bár cég élesen tagadja a vádat, Washington egyre súlyosabb fenyegetést lát a kínai tech óriások és a PLA kapcsolatában, emiatt pedig akár nemzetbiztonsági következményei is lehetnek az ügynek a vállalat számára.

A Fehér Ház által a Financial Timesnak átadott biztonsági dokumentum szerint az Alibaba olyan technológiai és adatkezelési támogatást nyújt a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek, amely közvetlenül veszélyezteti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.
Az Alibaba réseket keresett az amerikai kiberpajzson
A dokumentum „titkos” minősítésű hírszerzési anyagokat idéz, köztük olyan értesüléseket, hogy a kínai tech óriás érzékeny adatokat – például IP-címeket, wifiinformációkat, fizetési előzményeket – és különböző AI-eszközöket biztosít a PLA számára.
Emellett azt is megemlítik, hogy az Alibaba alkalmazottai ismeretlen, úgynevezett „nulladik nap” sérülékenységeket is átadhattak a PLA-nak. Ezek olyan, korábban nem ismert szoftverhibák, amelyeket a fejlesztők még nem tudtak kijavítani, vagyis ideálisak a kibertámadásokhoz, amelyeket szinte lehetetlen kivédeni.
A Fehér Ház nem részletezte, milyen amerikai célpontokat érhettek a PLA műveletei, de az amerikai hírszerzés idén már figyelmeztetett: Kína egyre mélyebben hatol be az amerikai kritikus infrastruktúrába.
A Salt Typhoon fedőnevű, jelenleg is zajló művelet példátlan léptékű távközlési hálózati behatolást mutat – egy konfliktus esetén ezek a csatornák akár az USA megbénítására is alkalmasak lehetnek.
Az Alibaba tagadta és politikai manipulációnak nevezte a vádakat. Arra azonban nem válaszolt, hogy volt-e valaha hivatalos kapcsolatuk a kínai hadsereggel.
Digitális háború: most Kínát érte kibertámadás, szabadon járkáltak ki-be rendszerükbe a támadók – bizonyítékuk is van arról, hogy ki a felelős
Az ügy geopolitikai és kereskedelmi következményekkel járhat. Kína szerint a nemzeti időmérő szolgálat rendszereit évek óta érik amerikai kibertámadások, amelyeken keresztül az NSA érzékeny adatokhoz is hozzáfért.
A dokumentum november 1-jén készült, egy nappal azután, hogy Donald Trump és Hszi Csin-ping Dél-Koreában egy évre szóló kereskedelmi fegyverszünetben állapodott meg. A Fehér Ház nem közölte, tervez-e válaszlépést az Alibaba ellen, de több képviselő – köztük John Moolenaar, a képviselőház Kína-bizottságának republikánus elnöke – már korábban is szankciókat sürgetett. Moolenaarék májusban az Alibaba tőzsdei kivezetését is szorgalmazták arra hivatkozva, hogy a kínai törvények minden vállalatot kötnek a PLA technológiai támogatására.
A CIA volt Kína-elemzője, Dennis Wilder szerint a PLA kibertevékenysége példátlan szintre jutott, és mára napi szinten hajt végre behatolásokat
- amerikai repterek;
- kikötők és logisztikai csomópontok;
- valamint tech óriások és információs központok ellen.
A cél szerinte egyértelmű: előkészíteni Kína „rendszerromboló hadviselését”, amelyet egy esetleges összecsapásban vetne be.
A washingtoni kínai nagykövetség szerint az amerikai dokumentum „teljes tényferdítés”, Peking pedig jogszabályokkal védi a személyes adatok biztonságát. Állításuk szerint Kína soha nem kér vállalatokat arra, hogy külföldi adatokat adjanak át helyi törvények megsértésével.
Óriási pofont kap a Temu: brutális vámokat tervez Brüsszel – ennyit kell majd fizetni jövőre
A döntés 2026-tól lép életbe, és alapjaiban változtatja meg az online vásárlások piacát Európában. Brüsszel két évvel előrehozza az olcsó kínai csomagokra vonatkozó vám bevezetését, kemény csapást mérve a keleti e-kereskedelmi platformokra.
Ajánlott videók





