Kvótabotrány: Tiltakozik a minisztérium - Szabályos volt a magyar értékesítés
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium minden lehetséges óvintézkedést megtett, hogy az általa értékesített kiotói (CER) kvóták ne kerülhessenek vissza az európai piacra, ezt a KVVM szerződésben kötötte ki és vevőjétől is megkövetelte. A tárca kísérőlevéllel is ellátta a kvótákat, hogy a potenciális vevők tisztában legyenek azzal: ezek a kibocsátási egységek az európai unió országaiban már nem számolhatóak el a szennyezés ellentételezésére. Az ügylet jogszerűségéről a minisztérium előzetesen az Európai Bizottság klímaügyi főigazgatóságával is egyeztetett, amely nem emeltek jogi kifogást az ügylet ellen - szögezi le a szaktárca közleménye.
A zöldtárca ezzel reagált arra a korábban elterjedt hírre, mely szerint a magyar értékesítés miatt függesztették fel a kereskedést a szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal szerdán délelőtt a párizsi BlueNext tőzsdén. A Point Carbon norvég emisszió kereskedelmi hírportál beszámolója szerint korábban már értékesített kvóták újbóli felbukkanása miatt kell szüneteltetni a kereskedést.
A KVVM közleménye azonban leszögezi: a kvótaszerződést azzal a kitétellel kötötték meg, hogy benne a vevő tudomásul veszi, hogy a CER kvóták az Európai Unió Kibocsátás Kereskedelmi Rendszerében (EU ETS) nem értékesíthetők és nem használhatók fel, továbbá az is szerepelt a szerződésben, hogy az egyszer már elszámolt CER-ek ismételt elszámolása nem engedhető meg a közösségi forgalmi jegyzékek rendszerében. A KVVM meggyőződött arról is, hogy ezt a kitételt a tárca közvetlen vevője a következő vevővel kötött szerződésben is érvényesítette. Az tehát, hogy a kibocsátási egységek visszakerülhettek az európai kvótatőzsdére, egy későbbi viszonteladó tisztességtelen magatartása okozhatta.
A kvóták tőzsdei megjelenése önmagában egyébként nem feltételez törvénytelenséget, azok elszámolása tilos a nemzeti forgalmi jegyzékekben. Annak érdekében, hogy ilyen céllal jóhiszemű vevők ne vásárolhassanak a nem elszámolható kvótákból, a CER kvóták azonosító számát a tárca elküldi a párizsi Bluenext tőzsdének, ezek egyébként a KVVM honlapján is megtekinthetők.


