A választás, amely a tévévitákon dőlhet el - Rendhagyó brit rendezvény
Ha a várakozásoknak megfelelően valóban május 6-án kerül sor a választásra, akkor az első vitát minden bizonnyal április 15-én rendezik, a másik kettőt pedig egy-egy héttel később – tudósít a Reuters. A résztvevők köre azonban nem szűkül le a valódi kormányfői esélyekkel rendelkező két jelöltre, Gordon Brown jelenlegi munkáspárti miniszterelnökre és kihívójára, a konzervatív David Cameronra. Harmadikként az átlagszavazók által kevésbé ismert Nick Clegg, a liberális demokraták vezére is szereplési lehetőséget kap.
A britek még csak most fognak megismerkedni a miniszterelnök-jelölti televíziós vita intézményével, amit a világ legtöbb más országában már régóta a kampányok egyik kiemelkedő eseményének tekintenek. Emlékezetes, hogy 1960-ban Richard Nixon gyenge szereplése az akkor még újnak számító médiumban milyen döntő befolyást gyakorolt az amerikai elnökválasztás kimenetelére, amit a képernyőn brillírozó John F. Kennedy demokrata jelölt nyert meg. Nicolas Sarkozy jelenlegi francia államfő is sokat köszönhet azonban tévés fellépése sikerének a 2007-es elnökválasztási kampány során.
A mostani brit vitákat 76 pontból álló szabálygyűjtemény igyekszik a legapróbb részletekig szabályozni. Ennek dacára aligha lehet teljesen pártsemlegesen megrendezni az eseményeket. Szakértők szerint az például minden bizonnyal Brown javára válik majd, hogy a jelöltek egy pulpitus mögött állva válaszolnak majd a kérdésekre. Cameron ugyanis az utóbbi hetekben leginkább nyakkendő nélkül és feltűrt ingujjal mutatkozott a kampányeseményeken, hogy ezzel is azt sugallja, mennyire közel áll az emberekhez.
Brown egyébként abban is reménykedik, hogy a hetenkénti parlamenti azonnali kérdések órájának köszönhetően nagyobb gyakorlata van a váratlan helyzetek kezelésében, mint Cameronnak. A konzervatív jelölt ezzel szemben arra támaszkodhat, hogy általános értékelések szerint sokkal karizmatikusabb, mint a meglehetősen színtelennek tartott jelenlegi kormányfő.
Könnyen előfordulhat azonban az is, hogy a viták legnagyobb nyertese a nevető harmadik. Nick Clegg lesz. Számára mindenképpen nagy kiugrási lehetőség, hogy együtt szerepelhet a két nagy párt vezetőjével. Elemzők szerint ezzel tovább nőhetnek a liberális demokraták esélyei arra, hogy a mérleg nyelvének szerepét tölthessék be az új parlamentben. Különösen akkor, ha (mint arra sokan tippelnek) Brown és Cameron nagyjából egyformán jön ki a vitákból.
A vitáktól azonban azt is várja a politikai osztály, hogy megnöveli a polgárok szavazókedvét, amely az elmúlt évek képviselői juttatási botrányai után rekord alacsony szinten áll.