Ősszel továbbsiet a kormány
Tervek. A kormány tartja a nyáron már megszokott, rendkívül gyors törvényhozási tempóját, különösen a gazdaság területén – derül ki az őszi törvénykezési ütemtervből. Hivatalosan is rögzített cél lett például a 16 százalékos szja-kulcs bevezetése, s új szerepet adnának az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak.
A Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által jegyzett ütemterv szerint az Országgyűlés negyvenkét törvényt és törvénymódosítást tárgyal majd az őszi ülésszakon. A gazdaság kiemelt szerepet kap a törvénykezésben. Ezt jól jelzi, hogy a javaslatok közel negyede a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) tartozik, és más minisztériumok feladataival ellentétben ezek egyikét sem minősítették kis jelentőségű, csupán jogharmonizációs célúnak. A pontos kormányzati tervek több esetben még nem látszanak egyértelműen, ám a fő irányvonalak és a munkaidő feszítettsége igen.
Az NGM-nek öt nagy terjedelmű gazdasági szabályozást kell a plénum elé vinnie. Novemberben szavazhat a T. Ház egy újabb gazdasági törvénycsomagról – ennek keretében módosítanák a hitelintézeti törvényt, a PSZÁF-ról szóló törvényt, a befektetési vállalkozások és az árutőzsdei szolgáltatók működésének szabályait, s „vonzóbbá tennék” a lakás-takarékpénztárakat. Szintén novemberre jutna el a végszavazásig az adó- és vámjogi törvények módosítása; az indoklás e ponton külön nevesíti a 16 százalékos szja-kulcsot és az APEH–VP fúziót. Decemberben az ágazati párbeszéd bizottságai, a középszintű szociális párbeszéd és az OÉT feladatkörét szabnák át, és természetesen ekkor kell majd elfogadni a 2011-es költségvetést az ehhez szükséges egyéb törvénymódosításokkal együtt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előterjeszti a villamos energiáról és a földgázellátásról szóló jogszabályok módosítását, az indoklás szerint méltányos szabályokat állapítanának meg a villamosenergia-kereskedelemben, és eltörölnék a megkülönböztetéseket a földgáztárolókhoz való hozzáférésben. Átláthatóbbá tervezik tenni a közpénzekből nyújtott támogatások felhasználását. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális és családtámogatási törvényeket változtatna meg. Átírnák a gyes és a gyed rendszerét, a nőknek pedig negyvenévnyi munkaidő után megadnák az öregségi nyugdíjat. VG
Főbb változtatások
16 százalékos szja-kulcs bevezetéseaz APEH és a VPOP összevonása
a lakás-előtakarékosság módosítása
az Országos Érdekegyeztető Tanács szerepe
a hitelintézetekről szóló törvény módosítása
az APEH és a VPOP összevonása
a lakás-előtakarékosság módosítása
az Országos Érdekegyeztető Tanács szerepe
a hitelintézetekről szóló törvény módosítása
-->


