Közélet

Elszámoltatás: Őrizetben a külügyi államtitkár is

Őrizetbe vette tegnap a Központi Nyomozó Főügyészség Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát a moszkvai magyar nagykövetség egyik ingatlanának eladásával összefüggésben. Az ügy már régóta szerepel a kormány elszámoltatási listáján.

A főügyészség hivatalosan nem kommentálta a történteket, ugyanakkor síjtóértesülések szerint hasonlóan a volt külügyi államtitkárhoz, Székely Árpád korábbi nagykövet és Tátrai Miklós, a vagyonkezelő volt vezérigazgatója ügyében is a kényszerintézkedés mellett döntött a nyomozóhatóság. Az MTV Híradója úgy értesült, hogy Tátrai Miklóst is őrizetbe vették.

Fekszi Márta ügyvédje, Papp Gábor megerősítette: ügyfelét bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a főügyészség. Az „abszurd és alaptalan” gyanúsítás és őrizetbe vétel ellen panaszt tettek.

Az ügyészség szerint a moszkvai kereskedelmi képviselet épületét áron alul adták el 2005-2008 között a luxemburgi Diamond Air nevű cégnek, s ezzel 11 milliárd forint kárt okoztak az államnak. Az ügyben a volt pénzügyminiszter, Veres János felelőssége is felmerülhet.

elszámoltatás tátrai miklós orbán-korány fekszi márta Külügyminisztérium korrupció
Kapcsolódó cikkek