Lecserélődnek Európa vezetői?

Németország

Ugyan a következő német választásig még több, mint két év hátravan – 2013 őszén fog rá sor kerülni -, Angela Merkel kormányzásának nyugalma egyre kevésbé biztos. A tartományi választások ugyanis az össznémet szavazás négyéves ciklusai közt egyenletesen szóródnak időben, ezeken pedig egyre jobban tör előre az ellenzék. A múlt hétvégi, baden-württembergi választás hatalmas jelentőségű ebből a szempontból, hiszen 58 év után nyert olyan jelölt, aki nem a kereszténydemokrata pártból jött.

Úgy tűnik tehát, Merkel azzal sem tudta megállítani a Zöldek előrenyomulását, hogy a fukusimai katasztrófa után szinte még az övéknél is radikálisabb álláspontot vett fel energiaügyekben. Mindebben döntő szerepet játszott az uniós szerepvállalás: a német szavazók nem könnyen nézik el kancelláruknak, hogy az ő pénzükön mentik meg a bajba került európai országokat. Az eredmény a Zöldek áttörésének egyik legfontosabb pontját is jelentheti: a mostani a legelső olyan választás, ami után az ökopárt adhatja egy tartomány vezetőjét. S ha ez nem lenne elég, a Rajna-vidék-Pfalz választásán is megháromszorozták eddigi szavazóik számát. A kormány pedig nem csupán a jobboldal népszerűtlensége miatt van egyre kínosabb helyzetben, hanem azért is, mert a liberálisok a jelen állás szerint lassan a parlamenti küszöb átlépéséért kell, hogy küzdjenek.

Franciaország

A jövő áprilisi elnökválasztás kampánya közeledik, egyre több párt választja meg saját elnökjelöltjét, s a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a szocialisták jó esélyekkel indulnak, hogy legyőzzék Nicolas Sarkozyt. Ráadásul a különbségek is egyre nagyobbak: míg a korábbi felmérésekben rendre egy-két százalékponttal kerültek Sarkozy elé potenciális kihívói, addig a legújabbak már azt mutatják, hogy ha például az IMF-ből is ismert Dominique Strauss-Kahnt indítanák baloldalról, a szavazatok közel kétharmadát is megszerezhetné a második fordulóban. Még nyugtalanítóbb lehet az elnök számára, hogy a jobboldal a kantonok hétvégi helyhatósági választásain is jelentősen visszaesett.

Ehhez képest Francois Fillon miniszterelnök már az elnöke segítségére sietett, leszögezve, hogy Sarkozynél „jobb jelölt nincs”. A meglepően aktív francia részvétel a líbiai harcokban sem véletlen: sok elemző szerint Sarkozy ezzel is próbálja Franciaországot nagynak és a világpolitikában megkerülhetetlennek láttatni, hogy a nemzeti öntudat propagálásával feledtesse a szociális és néhol vallási ellentéteket.

Kampány előtt: Lengyelország

Igen különleges helyzetben lesz a lengyel politika ősszel, hiszen az EU-elnökségük idejére fog esni a választás, október 16-án vagy 23-án. Különösen annak fényében érdekes ez, hogy a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság jó reményekkel pályázik az euroszkeptikusok szavazataira, vagyis ha a kormány bármilyen apró hibát elkövet az elnöki félév kapcsán, az sokszorosan üthet vissza rájuk.

Pedig enélkül akár simának is tűnhetne a választás: a Polgári Platform szinte minden friss népszerűségi felmérésnél őrzi 10-15 százalékpontos előnyét, s őket segíti az ellenzék széttagoltsága is. Az EU itt is felmerül a fontos témák közt, ám leginkább épp azzal, hogy Lengyelország újabban nem helyezi magát az európai figyelem középpontjába. A Kaszczynski-érában gyakran volt a varsói kormány Európa rossz tanulója, s Donald Tusk most különösebb nehézségek nélkül tud azzal kampányolni, hogy végre elkerülik a botrányok az országot.

Ahol mindenki hibás: Görögország

Valószínűleg a pénzvilág legtöbb irányítója egyetért abban, hogy nem számít, mi történik a görög belpolitikában, csak aki kormányon van, tartsa az országot a szigorú gazdaságpolitika irányán. A görög választók többsége épp ezzel ellentétesen gondolkozik, az országban mindinkább elharapódzik az általános politikaellenesség. Bár a megszorítások tavalyi bejelentése után óriási tömegtüntetések és sztrájkok kezdődtek, a 2009-es időközi választásokon győztes szocialisták népszerűsége pedig gyors zuhanásnak indult, a jobboldal sem lett sokkal népszerűbb. A szavazók nehezen felejtik el azt, hogy épp az előző kormány gazdaságpolitikája vezetett el a csődközeli állapotig. Meglepő módon tehát pont a kölcsönös bizalmatlanság vezethet el oda, hogy a mostani kabinet a posztján maradjon.

Akik kimaradnak

A politikailag legfontosabb európai országok közt kettő is van, ahol gyakorlatilag nem volt téma az EU: Nagy-Britannia és Olaszország. Előbbiban a tavalyi választás után némileg megnyugodott a hangulat, David Cameron kormánya pedig annyit sem foglalkoik az EU-val, amennyit Tony Blair és Gordon Brown kabinetje tette.

Itália forrong Silvio Berlusconi nőügyei és üzleti botrányai ellen, ám ez a két téma annyira súlyos, hogy az EU-politika gyakorlatilag teljesen kiveszett a közbeszédből. A nemzetközi ügyek Líbia földrajzi közelsége miatt természetesen felszínre kerültek, de előtérbe még így sem.