BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendőrségen a CET ügye

Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett az Állami Számvevőszék a budapesti Közraktárak projekt, ismertebb nevén a CET ügyében. Három nappal azután, hogy bejelentették: hamarosan jöhet az átadás, és két nappal azután, hogy Fellegi Tamás felszólalt a PPP-projektek ellen.

Ismeretlen tettes ellen szól a feljelentés, amelyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tett a Közraktárak projekt ügyében. A számvevőszék szűkszavú közleményben rögzítette: a Fővárosi Önkormányzat költségvetési és pénzügyi egyensúlyi helyzetét, valamint a belső kontrollokat elemezték, és az így feltárt tények bűncselekmény elkövetésének gyanúját alapozták meg. Az ÁSZ nem tért ki a gyanú részleteire, sokatmondó azonban a Főpolgármesteri Hivatal Fehér könyve a korábbi városvezetés örökségéről. A CET ebben különösen nagy szerepet kapott. Az iromány szerint nonszensz, hogy 8,5 milliárdos beruházásért cserébe a fővárosnak 25 év alatt több mint 31 milliárd forint díjat kell fizetni.

A beruházás az egyetlen a Fehér könyvben, amely PPP-ben készült, vagyis a magán- és a közszféra közös finanszírozásában. Ez volt a szocialista kormányok egyik kedvelt beruházási formája, és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter épp kedden közölte az Országgyűlés gazdasági bizottságával, hogy a több mint száz PPP-szerződésből egyben sem volt megfelelő a két fél közötti kockázatmegosztás, mindenütt az állam vagy az önkormányzat járt rosszabbul.

A fővárosi vezetés így több mint évi egymilliárd forint fizetési kötelezettségtől szabadulhatna meg, és egy gyakorlatilag kész épület birtokába is juthatna, ha bíróság is kimondja: igaz a vád. A kérdés az, hogy Fellegi bizottsági bejelentése és a kormánykörökből már korábban hangoztatott szabálytalanságok után várhatók-e újabb, PPP miatti feljelentések. Sok esetben ugyanis az jelenti a problémát – elsősorban kisebb városok uszodáinál, sportcsarnokainál vagy iskoláinál –, hogy a település olyan anyagi terhet vállalt, amelyet nem bír el, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jogilag is megtámadható lenne a szerződés. A CET-beruházás a nagyobb összegű projektek közé tartozik, a 31,5 milliárdos összegénél csak a börtönökre, valamint az autópályákra költenek többet. Ez utóbbiak a legdrágábbak, annyira, hogy a kormány most még nem tervezheti a kivásárlásukat. Megközelítik ezt a költséget az egyetemi projektek, például a gödöllői Szent István Egyetem 30,5, a Budapesti Corvinus Egyetem pedig 30 milliárdos projektben vett részt. Feljelentésről eddig egyik esetben sem volt szó.

A Fehér könyv a CET mellett három ügyet rögzít, amelyben feljelentés született. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetése, a József Attila Színház hiánya, valamint a Fesztiválközpont gazdálkodása vonhat maga után jogi lépéseket. Ezek közül egyik eset sem hasonlít azonban a CET ügyére. Az óbudai gázgyár környezetvédelmi kármentesítése kapcsán nem említettek feljelentést, de még várhatók újabb fejlemények – a Fehér könyv a CET mellett ezt említi kiemelt projektként, s ott a károkat mintegy 8,5 milliárdosra becsülik.

Cáfol a fejlesztő

Pontatlanságokkal és tévedésekkel vannak tele a vádak – állítja a CET fejlesztését végző Porto Investment Kft. Közleményükben leszögezték: mivel kizárólag a főváros vagyonát gyarapítva ruháztak be a projektbe, semmilyen kárt nem okozhattak, ezért nem állhat fenn bűncselekménnyel kapcsolatos gyanú, hűtlen kezelésről nem is beszélve, hiszen a fejlesztő nem kezel önkormányzati vagyont.

Felhívták a figyelmet arra is: hiába mondja a főváros, hogy 8,5 milliárdos beruházásért túlzás 31 milliárdot fizetni 25 éves időtávon, egy ugyanekkora banki hitel után 42 milliárdot kellene visszafizetniük.



Felhívták a figyelmet arra is: hiába mondja a főváros, hogy 8,5 milliárdos beruházásért túlzás 31 milliárdot fizetni 25 éves időtávon, egy ugyanekkora banki hitel után 42 milliárdot kellene visszafizetniük. A CET projekt Az egykori Közraktárak helyén, Budapest IX. kerületében épült meg a CET. A futurisztikus létesítmény összterülete megközelíti a 31 ezer négyzetmétert, ebből 12 500 négyzetméter lesz hasznosítható.

A megrendelő közintézmény a tulajdonláson kívül sem a tervezés-kivitelezésbe, sem a finanszírozásba, sem pedig az épület működtetésébe nem folyik bele. A főváros csupán szolgáltatást vásárol meghatározott díjért a fejlesztő Porto Investment Kft.-től, vagyis a projekt fejlesztésének-üzemeltetésének üzleti kockázatát a társaságnál hagyja. A 25 évre kötött szerződés első nyolc esztendejében ráadásul a szerződés a Porto Investment szolgáltatói díját a CET bérleti bevételeinek a függvényében állapítja meg. Megnyitását tavaly őszre tervezték, de azóta többször is csúsztatták, hétfői információk szerint a hónap közepén megtörténhet a műszaki átadás.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.