BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Carbonex bővíti tevékenységi körét, szén mellé új kamionok

– Miért lett éppen Carbonex a cég neve? – kérdeztük Bódi Dezső ügyvezető igazgatót.

– Pécsbányán születtem, majd Tatabányán, Csordakúton dolgoztam, később Ostravában, a fekete szén csehországi fővárosában is, ott hat évig. Minden a szén körül forgott, ezért választotta a család húsz évvel ezelőtt a Carbonex nevet, amely a nemzetközi piacon is jól érthető.


– Ugorjunk a közelmúltba: hogyan sikerült a 2011-es év?

– Sajnos csökkent a forgalmunk, mintegy 15 százalékkal, így is 1,7 milliárd a nettó árbevétel. A fő tevékenységünk a lakosságiszén-értékesítés, ezért fontos az időjárás. Az utóbbi hónapban gyakorlatilag nem volt tél, ráadásul a forint is gyengült. Egyébként a tavalyi az első veszteséges évünk.


– Mi várható 2012-ben?

– Optimista vagyok. Megnézzük, min tudunk javítani, változtatni. Egyre kevesebb a céljainknak megfelelő vasútállomás, a céges megrendelőink többsége elvárja, hogy a telephelyére szállítsuk a szenet, ezért új kamionokat vásároltunk. Ugyanakkor a saját telephelyeinket is bővíteni szeretnénk. Fantáziát látunk a fa és egyéb hulladékanyagok brikettálásában. Nagy gondot jelentenek a devizahiteleink, valamint a folyamatosan erősödő konkurenciaharc. Vannak szlovákiai, csehországi, lengyelországi és oroszországi partnereink, törekszünk a megőrzésükre.


– Országszerte és már nemzetközi szinten is ismert a Tatabá-nya-Carbonex KC férfi kézilabdacsapata. Miért éppen ezt a sportágat támogatja a cég?

– Még mielőtt válaszolnék, fontosnak tartom megjegyezni, hogy a társadalmi szerepvállalást mindig fontosnak tartottam. Nemcsak a sportot támogatja a cégünk, hanem például a jótékony kezdeményezéseiről ismert Rotary Clubot és a tatai Háztűz-őrző Nők és Anyák Egyesületét is. Édesapám sok szállal kötődött a sporthoz, jómagam kézilabdáztam, és például Pardubicében az egyetemi csapat szervezője voltam. Tizenegy éve megkeresett két jó ismerősöm, barátom, Kontra Zsolt és Marosi László, világ- és sokszoros magyar válogatottak. Kérdezték, nem lennék-e a támogatója a nagy múltú tatabányai férfi-kézilabdacsapatnak. Rövid gondolkodás után igent mondtam, és a mai napig nem bántam meg. Amit eddig elértünk, az óriási dolog. Bízom abban, hogy néhány héten belül pozitív változásokról számolhatok majd be a szurkolóinknak…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.