Közélet

Mecénások kerestetnek

A hazai kulturális élet egyik lehetséges menekülési útvonala is lehetne a közösségi finanszírozás, egyelőre azonban hiányzik a crowdfundig kultúrája, és az embereknek sincs sok adakozni való pénze.

A MüSzi, azaz a Művelődési Szint elnevezésű projekt kapta eddig a legtöbb pénzt a nonprofit formában működő CreativeSelector weboldalán, amelyet elsőként próbálja meghonosítani az Egyesült Államokban népszerű crowdfundingot, azaz a közösségi finanszírozást. A Blaha Lujza téren létrejövő alkotótér mintegy 90 ezer forintot gyűjtött öszsze eddig a két hét alatt, ez a kért 2 millió forint csupán négy százaléka. Ez jól mutatja, mennyire gyerekcipőben jár az, hogy magánszemélyek támogassanak kezdeményezéseket, legyen az egy gyerekkönyv, egy együttes albuma vagy akár a Több technót a Parlementbe! elnevezésű szabadtéri parti.

Az oldalt Szarvas Olivér alapította. Az ötletgazda korábban kutatás-fejlesztéssel foglalkozott, és azt mondja, túl sok olyan kezdeményezéssel, ötlettel találkozott, amelyek bár hasznosak voltak, a hagyományos pályázati keretbe nem fértek bele. A Creative Selector első verziója másfél évvel ezelőtt alakult, és akkor a beküldött projektekről előbb a közönség, majd egy zsűri döntött. „Akkor szponzoraink voltak, most nagyot léptünk: ez már a közösségi finanszírozás” – fogalmazott Szarvas Olivér, megemlítve, hogy az egyik nyertes egy bébiszitter-szervező projekt volt.

Az ötletgazda szerint egyelőre túltengenek a kulturális projektek, az alkotók felrakják elképzeléseiket az oldalra, majd várják a támogatókat. Ahhoz, hogy számottevő támogatást összeszedjenek, először az adakozás kultúráját kell meghonosítani, de a projektek gazdáinak is van mit tanulni. Nagyobb hangsúlyt kellene arra fektetni, hogy meggyőzzék a közösséget, miért érdemes őket támogatni.

Az alapító nem titkolja, crowdfunding azokon a területeken tud jól működni, ahol a projektgazda már kialakult közösséghez ér el. Tökéletes lehet például egy zenekar, egy színház, egy kórus és azok közönsége.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet továbblépni a kis volumenből a nagyobbak felé, Szarvas Olivér azt mondja, hogy lassú építkezéssel. Az eddig lefutott projektek azt mutatják, hogy pár százezer forintot támogatást lehet elérni. Ezen javíthat, ha növekszik a userek száma, a tagság havonta 500 emberrel bővül. Az alapító szerint körülbelül 20 ezer fős aktív közösséggel már sokkal hatékonyabban tudnának működni. És ha sikerül a csoda, akkor az állandó forráshiánnyal küszködő kulturális szféra is találhat némi pluszforrást.

A CreativeSelector, látva a csekély adakozókedvet, tágítani szeretné a közösségi finanszírozás fogalmát, szeretnék például, hogy ötlettel, munkával is lehessen támogatni projekteket. Nyitni szeretnének a társadalmilag érzékenyebb területek felé. „Olyan modellekben gondolkozunk, amelyek egy adott közösség, városrész életét jobbá teheti. Ilyen az újrahasznosítás, a környezetvédelem vagy akár a MüSzihez hasonló kezdeményezések” – vélekedett Szarvas Olivér.

Gombamód szaporodó crowdfunding oldalak

a Január végén elindított indulj.be fejlesztői a sikeresen működő amerikai kickstarter.com működési modelljét gondolták újra. A tervek között találhatunk több érdekességet, például az Őstermelő 2.0 elnevezésű mobilalkalmazást, amely a lokális vásárlási lehetőségeket adaptálja okostelefonra – írta az MTI.

Tavaly év végén indult el a Webse, a websorozatok gyűjtőhelye. Az oldal a filmek és a websorozatok megvalósítására gyűjt adományokat.

Szintén januárban indult a kezdheted.hu. Az oldalon kilenc kategóriában lehet kreatív ötletekkel pályázni részletes projektleírással, megvalósítási ütemtervvel és költségvetéssel.



Mézes Gergely Gombamód szaporodó crowdfunding oldalak a Január végén elindított indulj.be fejlesztői a sikeresen működő amerikai kickstarter.com működési modelljét gondolták újra. A tervek között találhatunk több érdekességet, például az Őstermelő 2.0 elnevezésű mobilalkalmazást, amely a lokális vásárlási lehetőségeket adaptálja okostelefonra – írta az MTI.

Tavaly év végén indult el a Webse, a websorozatok gyűjtőhelye. Az oldal a filmek és a websorozatok megvalósítására gyűjt adományokat.

Szintén januárban indult a kezdheted.hu. Az oldalon kilenc kategóriában lehet kreatív ötletekkel pályázni részletes projektleírással, megvalósítási ütemtervvel és költségvetéssel. MüSzi: alkotótér a város közepén mintegy 2800 négyzetméteren MÜSZI, azaz a Művelődési Szint a Corvin áruház eddig kihasználatlan harmadik emeletén áprilisban nyitja meg a kapuit. A 2800 négyzetméterre műhelyeket, stúdiókat, színházteret álmodtak meg a kitalálók, egy fiatal művészekből álló csapat. Dudás Dóra sajtóreferens elmondta: az első csoportok – pályázat által kiválasztott képzősök, dizájnerek, tervezők, mintegy 80-an – március végén költözhetnek be, jelenleg az tér belső kialakítását végzik. A bérleti díjat az alkotók által fizetett díjból és a rendezvényterek bérbeadásából kívánják fedezni. Dudás szerint a belvárosi árakhoz képest jóval olcsóbban kaphatnak így műhelyt az alkotók. A beruházás szerinte piaci árakon 30-50 millió forintra rúgna, de mivel a munkákat önkéntesek végzik, és újrafelhasznált anyagokat használnak, ennek töredékéből megvalósulhat. „Egyre kevesebb pénz jut állami forrásokból a kultúrára, már nem elegendő ahhoz, hogy innovatív, új kezdeményezések jöjjenek létre” – vélekedett.

-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek