BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajban vannak a fővárosi iskolák

A teljes tanévnek el kellett telnie, hogy a tavaly ősszel alapított, a fővárosi gimnáziumok gazdasági ügyeit összefogó szervezet hamarosan kiírhassa első közbeszerzési pályázatát. Egy-egy iskolára alig néhány tízmillió forint jut, azt pedig teljes bizonytalanság övezi, mi lesz jövőre, az oktatás államosításával.

Lehessen egyszerűbben és hatékonyabban kezelni az iskolák gazdálkodási ügyeit – ezzel az indoklással döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés szinte napra pontosan egy éve, hogy közös szervezetet alapít a gimnáziumok számára. Azonban a Fővárosi Fenntartású Gimnáziumok Gazdasági Szervezetének (GGSZ) munkájáról azóta sem lehet sokat hallani. A tizennégy intézményt – köztük nem egy nagy hírű elitiskolát – összefogó szervezet létrejött a tanév elejére, az iskolák gazdasági irodáit bezárták, helyettük csak pár ember tartja a kapcsolatot a GGSZ-szel.

Annak pedig nyoma is alig van írásban, hogy milyen munkavégzés történt: az igazán érdeklődők némi keresés után csak a GGSZ tavaly nyári igazgatói pályázatát találhatják meg az interneten, valamint néhány utasítást arról, milyen címre lehet befizetni az étkezési díjakat. Közbeszerzések sehol nincsenek, pedig egy-egy iskolának is több tízmillió forintot jelentő tételeket kell beszereznie.

– Most írják csak ki a pályázatokat, eddig nem lehetett megbecsülni, mennyire lesz szükség – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Szauterné Tóth Erzsébet, a szervezet igazgatója. A pályázatokat a gáz, az áram, valamint az étkeztetés biztosítására kell kiírni, minden más a közbeszerzési értékhatár alatt van. Olyan 3-5 milliós tételekről van szó, mint például az irodaszerek vagy tisztítószerek. „Annyira kevés pénzünk van, hogy nem hiszem, hogy ennyi is lesz” – kommentálta ezt az összeget az igazgató. A szintén tavaly, a szakközépiskolák hasonló koordinálására létrehozott Észak-Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ már elkészítette a 2012-es közbeszerzési tervét, ebben 10 és 20 millió forint közti összegű tételek szerepelnek. Idén a naptári, nem az iskolaévre számolva 908 millió forintot kapott a GGSZ, ezt kell elosztani 14 intézmény közt.

Vagyis átlagosan mintegy 65 millió jut egy gimnáziumra – miközben például a Fazekas Mihály Gimnázium egy 100 milliós önrészt igénylő laborépítési projektjétől nemrég lépett vissza az önkormányzat. Az egyik érintett iskolában úgy fogalmaztak: a gimnáziumok vezetői nem hibáztatják a GGSZ-t, látják, hogy ott is próbálnak egyszerre megmaradni a szűkös anyagi korlátokon belül, és fenntartani az iskolai munka minőségét, de egyszerre tizennégy ekkora intézményt fenntartani – különösen ilyen szűkös anyagiak mellett – hatalmas kihívás.

Azt pedig teljes bizonytalanság övezi, mi történik, amikor 2013. január 1-jétől az iskolák átkerülnek az államhoz. „Próbáljuk nyomon követni az eseményeket, de sejtelmem sincs, mi lesz” – mondta a GGSZ igazgatója. Az iskolákban tartanak attól, hogy az önkormányzat megpróbálná áttolni a fejlesztéseket 2013-ra, amikor már nem nekik kell azt finanszírozniuk, de az sem garantált, hogy az államtól annyit kapnak majd, amennyire szükségük lenne.

A GGSZ intézményei:

• Eötvös József Gimnázium

• Fazekas Mihály Gimnázium

• wFŐvárosi Gyakorló Óvoda és Továbbképzési Intézmény

• Károlyi Mihály Gimnázium

• Kodály Zoltán Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola

• Kölcsey Ferenc Gimnázium

• Kossuth Lajos Gimnázium

• Madách Imre Gimnázium

• Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

• Petőfi Sándor Gimnázium

• Széchenyi István Gimnázium

• Veres Pálné Gimnázium

• Vörösmarty Mihály Gimnázium

• Zrínyi Miklós Gimnázium

• Fazekas Mihály Gimnázium

• wFŐvárosi Gyakorló Óvoda és Továbbképzési Intézmény

• Károlyi Mihály Gimnázium

• Kodály Zoltán Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola

• Kölcsey Ferenc Gimnázium

• Kossuth Lajos Gimnázium

• Madách Imre Gimnázium

• Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

• Petőfi Sándor Gimnázium

• Széchenyi István Gimnázium

• Veres Pálné Gimnázium

• Vörösmarty Mihály Gimnázium

• Zrínyi Miklós Gimnázium -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.