BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Illegális húscsomagolóra bukkantak Kőbányán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kőbányai illegális csomagolóhoz az ellenőrök egy helyszíni ellenőrzés után jutottak el. A hatóságok előtt a cég neve sem volt pontosan ismert, mivel az eddig ismert valamennyi dokumentumon hamis vagy nem létező cégnevek szerepelnek. A helyettes államtitkár közölte: az illegális tevékenység következménye várhatóan élelmiszerlánc-felügyeleti bírság és büntető feljelentés lesz.

A kormány korábban bevezette a élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, amelynek bevételéből kívánja javítani az ellenőrzés hatékonyságát. Az Országgyűlés által tavaly elfogadott módosítás szerint az élelmiszerlánc szereplői az előző évi nettó árbevételük 0,1 százalékát kötelesek befizetni.

A cél az, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv feladatai ellátására fedezetet biztosítson. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége korábban közölte: számításaik szerint évente 10 milliárd forint körüli elvonást és – főleg a kisebb szereplőknek – jelentős adminisztrációs pluszterhet jelent az új díjtétel. Kifogásolták ugyanakkor azt is, hogy a terhet már adózott forgalom után kell befizetni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.