BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állás helyett elbocsátások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Akár 40 ezer megváltozott munkaképességű ember is utcára kerülhet a nyár végéig, miután megszűnt a foglalkoztatásukat segítő egyik bértámogatás, és egy másik is csak augusztus végéig garantált – tudta meg a Világgazdaság. A fogyatékkal élőkre vonatkozó új szabályozás miatt közben az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) is kénytelen volt több munkatársának felmondani, miután június 30-ával megszűnt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására akkreditált munkahelyeknek járó bértámogatás. Ezzel – mint a MEOSZ elnökétől, Hegedűs Lajostól megtudtuk – az érintett cégek a bérek maximum 75 százalékát központi költségvetési forrásból finanszírozhatták, sőt a támogatás a közhasznú civilszervezetek esetében akár a teljes bért fedezhette.

A bértámogatást már az utóbbi másfél esztendőben is csak egy-egy fél évre ítélték meg, július 1-jétől azonban végleg lejártak az erről szóló szerződések. Ennek a hónapnak a végéig él csak egy hasonló támogatás is; a két állami hozzájárulás egyenként mintegy 19–20 ezer ember elhelyezkedését segítette. Mindez, mondta Hegedűs Lajos, annak tükrében különösen aggasztó, hogy az év elején drasztikusan átalakult a rokkantellátás korábbi rendszere, megszűnt a rokkantnyugdíj, és ezzel 70 ezerről 50 ezer forint alá csökkent az egy főre jutó ellátás átlagos összege.

A kormány komplex felülvizsgálatra kötelezte az 57 évnél fiatalabb fogyatékosokat, akik közül mindössze háromezren nem jelentkeztek. Ők május óta nem kapnak semmilyen rokkantellátást – ezt a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) főigazgatója mondta el nemrég a parlament szakbizottságában. Pósfai Gábor arról is beszélt, hogy az első öt hónapban komplex minősítési felülvizsgálaton átesett 21 ezer ember többsége jogosan kapja a rokkantellátást.

Megalapozottnak tartotta viszont a rokkantsági rendszer átalakításáról rendelkező szabályokkal kapcsolatos aggályokat az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté ezért az Alkotmánybíróságtól kért jogorvoslatot a megváltozott munkaképességűek számára. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a szabályok indokolatlanul hirtelen változtak, és az nem felelt meg a szerzett jogok fenntartásába vetett bizalom követelményének. A korábban megállapított rokkantnyugdíjak helyébe lépő támogatások alacsony összegével kapcsolatban Szabó Máté hangsúlyozta: a rehabilitációs és a rokkantsági ellátás funkcióját tekintve nem a megélhetést biztosító állami „segély”, hanem a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésének egyik alapvető eszköze is. Ezen ellátások ugyanis éppen azt a tényleges különbséget hivatottak csökkenteni, amely miatt a megváltozott munkaképességű személyek jelentős hátrányban vannak a munkavégzés során.

Szabó Máté ombudsman az alkotmánybírósági indítvány benyújtása mellett a kifejezetten jogalkalmazási jellegű, a hatósági eljárást, illetve döntéseket kifogásoló tucatnyi panasz alapján átfogó vizsgálatot is indított.

Tizenegy beadvány az Alkotmánybíróságnál

Év eleje óta csak az fordulhat közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, aki egy adott ügyben közvetlenül érintett. Aki nem, ezt az alapvető jogok biztosán keresztül teheti meg.

Mint Bassola Eszter szóvivőtől megtudtuk: Szabó Mátéhoz ebben az évben összesen 370 alkotmánybírósági eljárásra irányuló indítvány érkezett, de ebből mintegy 200 hasonló vagy azonos tartalmú volt.

Január 1-jétől július 31-ig az ombudsman 11 indítványt adott be az Ab-nak. Ezek között volt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, a hallgatói szerződéseket, a guberálás megtiltását, az inzulinellátás szigorítását, az adóügyi jogszabályokat, a köznevelési törvényt és a rokkantsági ellátórendszer megváltoztatását kifogásoló is. Egy ügyben a hallgatói szerződésekkel kapcsolatban született már döntés.

Mint Bassola Eszter szóvivőtől megtudtuk: Szabó Mátéhoz ebben az évben összesen 370 alkotmánybírósági eljárásra irányuló indítvány érkezett, de ebből mintegy 200 hasonló vagy azonos tartalmú volt.

Január 1-jétől július 31-ig az ombudsman 11 indítványt adott be az Ab-nak. Ezek között volt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, a hallgatói szerződéseket, a guberálás megtiltását, az inzulinellátás szigorítását, az adóügyi jogszabályokat, a köznevelési törvényt és a rokkantsági ellátórendszer megváltoztatását kifogásoló is. Egy ügyben a hallgatói szerződésekkel kapcsolatban született már döntés.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.