Közélet

Trojka: még 150 reform Görögországtól

További 150 reformintézkedést javasol az athéni kormánynak a Görögországot támogató hitelezői trojka, és újabb adósságleírást is javasol – írta a vasárnap a Der Spiegel.

A német hetilap szerint a trojka – az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – a 130 milliárd eurós második görög mentőprogram végrehajtásának állásáról szóló jelentés tervezetében megállapította, hogy az athéni vezetés az eddig javasolt reformok 60 százalékát hajtotta végre, további 20 százalékát pedig előkészítette.

A görög államháztartás és államadósság fenntarthatóságát célzó program részeként 150 további intézkedést kellene megtenni. A munkaerőpiacon például nagyobb rugalmasságra van szükség – vélik a szakértők, javasolva egyebek mellett a dolgozók elbocsátására és a minimálbérre vonatkozó szabályok lazítását.

A trojka javasolja egy új hitelfolyósítási rendszer bevezetését is, amely az eddiginél nagyobb erővel kényszerítheti ki a hitelezőkkel kötött megállapodás betartását. Így például rögzíteni kellene egy jogszabályban, hogy automatikusan emelni kell az adókat, ha elmaradás mutatkozik a reformok végrehajtásában – áll a tervezetben.

A jelentés legkésőbb az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács november 12-i ülésére készül el – írta a Der Spiegel. A lap szerint a trojka abból indul ki, hogy a teljes program végrehajtásához a tervezettnél két évvel több időre és több pénzre van szükség. Továbbá elkerülhetetlen, hogy Görögország hitelezői újabb részt írjanak le a tartozásból, és ezúttal mindenekelőtt az euróövezeti társállamoknak kell engedni, vagyis az euróövezeti adófizetőkre kell terhelni válságkezelés költségeinek egy részét.

Ezt az övezet több tagja elutasítja, köztük Németország. A berlini vezetés szerint az adósságleírás helyett az a megoldás, hogy az athéni kormány az új egy részét görög állampapírok felvásárlására fordítja, ami jelentős tehercsökkenést eredményez, hiszen a görög kormánykötvényekkel mélyen a névérték alatt kereskednek a piacon.

A trojkában nincs egyetértés arról, hogy mennyivel kell bővíteni a 130 milliárd eurós hitelkeretet a program csúszása miatt. Az EB és az EKB szerint nagyjából 30 milliárd euróra van szükség, az IMF szerint pedig 38 milliárd euróval kell kiegészíteni a keretet a kétéves hosszabbítás miatt – írta a Der Spiegel.

Az eredeti megállapodás szerint a görög államháztartás hiányát 2016-re kellene a 3 százalékos határérték alá szorítani, a GDP-arányos államadósságot pedig 2020-ra kell 120 százalékra csökkenteni. MTI

Der Spiegel reformok trojka Görögország euróövezet
Kapcsolódó cikkek