BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felzárkóztatás: új stratégiára van szükség

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek növelték a társadalmi különbségeket, a legtöbb vesztest a hátrányos helyzetű térségekben találjuk, a legnagyobb veszteség ezeket az országrészeket érte – mondta el Szekeres Imre a József Attila Alapítvány és Friedrich Ebert Alapítvány által közös vitasorozatának december 4-i, a józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Házban rendezett tanácskozásán. A József Attila Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a korábban is jelen lévő szociális problémák ma már robbanással fenyegetnek. Kun István agrárközgazdász elmondta, hogy az EU húsz legszegényebb régiója között négy magyarországi is ott van. Ezekben él a regisztrált munkanélküliek 80–85 százaléka. Álláspontja szerint a közmunka nem megoldás, Magyarország az agrárpolitikában tud előrelépni a foglalkoztatás terén.

Az előadások és a vita alapján a konferencia fő üzenete, hogy a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása érdekében új és más megközelítésre van szükség, mint korábban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.