Jövőre már pozitív tartományban lesz a magyar gazdaság növekedése, 2013-ban kikerülhet Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól – hangoztatta tegnap Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottságban. A T. Házban tegnap lapzártánkkor az utolsó kormányzati módosításokat tárgyalták a költségvetési törvénnyel kapcsolatban. A végleges javaslatot ma tervezik elfogadni.
A bizottságban Matolcsy a múlt héten bejelentett módosításokról és a büdzsé fő számairól – a hiány péládul 841 milliárdra emelkedett – is értekezett.
Szerinte Magyarország 2010–2012-ben sikeres pénzügyi és gazdasági konszolidációt hajtott végre. Kiemelte, hogy a foglalkoztatás bővült az elmúlt 2 évben mind a közszférában, mind a versenyszektorban, és 10 százalék körüli szintre sikerült a munkanélküliségi rátát levinni. 2011-ben, 2012-ben az államháztartás hiánya a GDP 3 százaléka alatt volt, és jövőre már a harmadik év lesz, hogy 3 százalék alatt marad a deficit.
„Jövőre tovább mérséklődik az államadósság a GDP-hez mérten” – mondta Matolcsy. Szerinte 2013 végéig tovább csökken a GDP-arányos államadósság, a 2010-es 82–83 százalékról 2012-ben 77 százalékra, jövőre pedig – 283 forint/euró körüli árfolyam esetén – várhatóan 73 százalék körüli szintre zsugorodik. A nemzetgazdasági tárca 0,9 százalékos GDP-bővülésre alapozta a jövő évi költségvetést.
A 2013-as költségvetés „brutális megszorítást tartalmaz” – hangoztatta Szekeres Imre. Az MSZP-s honatya szerint a magyar gazdaság teljesítménye már két éve csökken, 2014-ben a hazai gazdaság csupán a 2008. évi teljesítmény 94 százalékát éri majd el, a magyarországi beruházási ráta már alatta marad az amortizációnak.
A magyar gazdaságpolitikát a kiszámíthatóság hiánya jellemzi, az ország a nemzetközi piacokon már a bóvli, illetve a bóvli alatti kategóriába került – hangsúlyozta Vágó Gábor. Az LMP-s képviselő kijelentette: nincs foglalkoztatásbővülés a versenyszférában, nagyon jelentős a munkanélküliség a fiatalok között.
A T. Ház tárgyalta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyes törvényeknek a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó módosításáról szóló, úgynevezett salátatörvényét is. Ebben például a stabilitási törvényt a rosszabb makrogazdasági pályához igazítják, és az a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt írnak elő 2013-ra.
Javaslatot tettek arra, hogy az önkéntes tagdíjfizetési eleven működő magánnyugdíj-pénztári rendszer aktív központi nyilvántartását megszüntessék. Az adatokat az egyéni számla vezetéséért felelős államigazgatási szerv részére szükséges átadni.
Szabályozzák a pénztárgépeknek a központi nyilvántartásba való bekötésének részleteit. A forgalmazással kapcsolatos legsúlyosabb visszaélésekre 10 millió forintos, a kötelezettségek kisebb megszegésénél magánszemélynél 500 ezer forintig, nem magánszemélynél pedig 1 millió forintig terjedő bírságot lehet majd kiszabni.
Sportlétesítményekkel bővült a vagyon
Elfogadták a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukciójáról szóló jogszabály módosítását is. Így hat sportlétesítménnyel bővül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt nemzeti vagyon köre. Az ingatlanok nem értékesíthetőek, fejlesztésük érdekébe ki is sajátíthatja azokat az állam. Védett létesítménnyé tették a Puskás Ferenc Stadiont és Létesítményeit, a Tatai Edzőtábort, a Révfülöpi Vitorláskikötőt, a Nemzeti Sportuszodákat (a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát, a Császár-Komjádi Sportuszodát, a Kőér utcai Sportuszodát), a szegedi evezős központot és a Dunavarsányi Edzőtábort.
Új alkotmánybíró megválasztására azért van szükség, mert 2013 februárjában Bihari Mihály távozik a testületből, mivel betölti 70. életévét. Az MSZP jelezte, hogy nem vesz részt az alkotmánybíró megválasztásában. A Jobbik nem támogatja Salamon kinevezését.
Salamon képviselői helyére Gaal Gergely, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettese kerül. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.