Közélet

Álláshelyeket szüntetnek meg az államigazgatásban

Azonnali hatállyal megszüntetik az államigazgatásban a betöltetlen álláshelyeket. A kormány erről szóló határozata a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, amely egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15 százalékot.

A döntés szerint a tárcavezetőknek a minisztériumukban és az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél kell megszüntetni a legalább három hónapja betöltetlen állásokat. Ez alól csak a jogszabályban külön meghatározott, valamint a rendvédelmi és honvédelmi munkahelyek jelentenek kivételt.

A miniszterek jövő keddig kötelesek jelentést készíteni a megszüntetésről Navracsics Tibornak. A miniszterelnök-helyettesnek ezt követően egy hónap áll rendelkezésére arra, hogy javaslatot terjesszen a kormány elé a Miniszterelnökségen, a tárcáknál, valamint az igazgatási és az igazgatás jellegű munkát végző központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámát rögzítő határozat módosítására.

A tárcavezetőknek március 31-ig arról is kell gondoskodniuk, hogy a minisztériumukban az úgynevezett funkcionális létszám - vagyis az adott szervezet működtetését szolgáló, de nem az alapfeladat ellátására irányuló munkakörök száma -  legfeljebb 25 százalék, a hozzájuk tartozó szerveknél pedig maximum 15 százalék legyen. Az e fölötti funkcionális munkaköröket a kormányhatározat értelmében március végéig ugyancsak meg kell szüntetni.

A szabályozás kitér a vezető tisztségekben dolgozókra is, akikkel kapcsolatban úgy rendelkezik: a tárcáknál a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15, a miniszterek irányítása vagy felügyelete alá tartozó szerveknél pedig a 10 százalékot. Ennek határideje szintén március 31.

Az általános szabályok mellett több tárcavezető is kapott egyedi feladatokat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek például március közepéig javaslatot kell tennie egy, az agrártárca által irányított integrált kutatóhálózat kialakítására, mégpedig úgy, hogy ezzel racionalizálja a hasonló tevékenységek miatti párhuzamosságokat, egy intézménybe integrálja a funkcionális feladatokat, és csökkentse a nem tudományos kutatással foglalkozók létszámát. Balog Zoltán erőforrás-miniszternek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányítása alá tartozó, kutatási feladatokat is ellátó országos intézetek átalakítására kell javaslatot készítenie március végéig.

államigazgatás kormány
Kapcsolódó cikkek