BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó: a moszkvai kirendeltség ügye lejárathatja az országot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szijjártó Péter fontosnak tartja, hogy mindent kiderítsenek a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében, mert ha valóban 17 milliárd forint kár érte az országot e miatt, az szerinte lejárathatja Magyarországot komoly partnere, Oroszország előtt. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára erről szerdán az M1 Ma reggel című műsorában beszélt.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő kedden közölte: a Központi Nyomozó Főügyészség egy hónapon belül lezárja a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében indult nyomozást. A megalapozott gyanú szerint a magyar vagyonkezelő akkori vezetői valótlan tartalmú okiratokkal azt akarták elérni, hogy a vagyontanács - dacára annak, hogy a vételárat már átutalták, és a tulajdonosváltozást is bejegyezték - hozzon döntést az ingatlanértékesítésről. Ezzel akarták megakadályozni az eredeti állapot esetleges helyreállítását, és a vevőnek kedvezőbb helyzetet biztosítani, azaz a vagyontanács döntése a törvényes eljárás látszatának fenntartására, valamint az általuk és az ügyben eljáró nagykövet által elkövetett kötelességszegés és a bekövetkezett hátrány leplezésére irányult.

A vagyontanács döntése idején már zajlott az ingatlan továbbértékesítésének előkészítése, és azután meg is történt. Az ügyben a magyar államot 80 millió dollár - mai árfolyamon átszámítva mintegy 17 milliárd forint - vagyoni hátrány érte.

Szijjártó Péter a szerdai műsorban azt mondta, Oroszország az EU-n kívüli legfontosabb kereskedelemi partnere Magyarországnak. A két ország között rendszeresek a magas szintű egyeztetések, és a közeljövőben újabb magas szintű találkozóra kerül sor - közölte. 

Arról is beszélt, hogy hatalmas előrelépés várható az ország energiabiztonságának megteremtésében, hiszen a Déli Áramlat földgázvezeték építése megkezdődött, a magyarországi szakasz építésének előkészületei jól állnak. Emellett 2014-2015-re elkészül az a vezeték, amely a magyar és a szlovák vezetékrendszert köti össze, továbbá remélhetőleg hamarosan lezárulnak a tárgyalások arról, hogy "az a hatalmas gáztározó-kapacitás, az a gáztározórendszer, amely Magyarország alatt van", magyar nemzeti tulajdonba kerül. 

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy tavasszal Budapesten ülésezik a magyar-albán gazdasági vegyes bizottság. Óriási lehetőségek rejlenek a magyar-albán kereskedelmi kapcsolatokban, ezek még nagy mértékben kihasználatlanok - mutatott rá. Kifejtette, jelenleg mintegy 50 millió euró a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke, de ezt szinte teljes egészében a magyar export teszi ki. Albánia fontos kereskedelmi partnere lehet Magyarországnak, "az ehhez szükséges politikai bizalom" megvan a két ország között - mondta az államtitkár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.