Honvédség Csak az állami tulajdonú HM EI Zrt. védheti az ingatlanokat – Kilencezer hivatásos állományú katona van
A honvédelmi tárca a honvédségi ingatlanok őrzés-védelméért a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) ZRt.-nek 2012-ben nettó 11,245 milliárd forintot fizetett, míg 2013-ban a szolgáltatási díj várhatóan nettó 10,885 milliárd lesz – válaszolta Hende Csaba az MSZP-s Juhász Ferenc írásbeli kérdésére. A honvédelmi miniszter közölte, más gazdasági társasággal, vállalkozóval nem tervez szerződést kötni őrzés-védelemre.
Az állami tulajdonú, piacvezető HM EI Zrt. éves forgalmát tekintve Magyarország TOP 200 vállalata közé tartozik. Mintegy 300 objektumot őriznek és védenek, több mint 3000 fős saját alkalmazotti állományú fegyveres biztonsági-, és vagyonőrrel rendelkeznek. Alvállalkozóik révén 2000 főnek adnak még munkát.
Hende, még minisztersége előtt, élesen bírálta a HM egyes feladatainak kiszervezését, így azt is, hogy az objektumokat civilek őrizték. Korábban a HM EI Zrt. esetében 18 alvállalkozó őrizte a mintegy 200 objektumot. Ezeket a szerződéseket 2010 legvégén felmondták. Az előző kormányzat – még Juhász minisztersége alatt – olcsóbbnak tartotta kiadni a katonai objektumok őrzését. Ez évente akkor mintegy 8,5 milliárd volt. A kormányváltás előtt a jelenlegi belügyminiszter volt cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) is őrzött katonai objektumokat. Pintér Sándor nem sokkal a kormányváltás előtt vált meg a cégtől. A CBSZ ma több pénzintézet, állami cég, hivatal ingatlanainak biztonsági feladatait látja el.
A HM költségvetéséből (214,59 milliárd forint) idén a nemzetközi gyakorlatokra és kiképzésekre 0,32 százalékot (mintegy 686 millió forint), a nemzeti gyakorlatokra és kiképzésekre 1,45 százalékot (3 milliárd) tervez fordítani. A Magyar Honvédség december 31-ei tényleges létszáma 23879 fő volt. A hivatásosok a létszáma 9175 fő, a feltöltetlen státuszok száma 4840 volt. Az önkéntes védelmi tartalékosok száma 1956, míg a műveleti tartalékosoké 2218 fő.
(Továbbiak: vg.hu.)
Agustákat is vehetnek
A helikopterbeszerzés kapcsán Hende Csaba miniszter a jobbikos Németh Zsolt képviselőnek azt válaszolta, hogy egy a kormányfő által jóváhagyott felhatalmazás értelmében akár Olaszországtól is vehet, mégpedig Agusta típusú helikoptereket a honvédség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.