Átad egy parlamenti helyet a KDNP a Fidesznek
Hidvéghi Balázs, a Fidesz stratégiai igazgatóhelyettese ülhet a KDNP-s Stágel Bence május végén megüresedett képviselői helyére az Országgyűlésben.
Stágel május végén mondott le, döntésének okát azóta sem indokolta. A váltás azért különös, mert bármilyen szoros is az összefonódás a Fidesz és a KDNP közt, eddig az volt a szokás, hogy bármelyik párt képviselői közül távozik valaki a Parlamentből, a helyét a saját pártjából töltik fel. Kivételek persze akadtak eddig is: 2010-ben például maga Stágel is azután lett képviselő, hogy Schmitt Pál köztársasági elnöknek ment.
A most 43 éves Hidvéghi Balázs 2004 óta dolgozott a Fideszhez közel: az akkori EP-választástól egészen 2010-ig volt a strasbourgi magyar néppárti képviselőcsoport titkára. A legutóbbi kampányban a Fidesz kampányfőnök-helyettese volt, a második Orbán-kormány hatalomra kerülése után pedig nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár lett a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Ott tavaly őszig dolgozott, azóta a Fidesz stratégiai igazgatóhelyettese.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén - a két párt egybehangzó kérésének megfelelően - kiadta fideszes országgyűlési képviselői mandátumát; a politikus a két kormánypárt közös listájának 142. helyén szerepel.