Nincs még döntés a devizahiteles csomagról
Tárgyalta a kormány szerdai ülésén a devizahiteles mentőcsomagot, ám döntést nem hozott, jelenleg vizsgálja a Magyar Bankszövetség javaslatát, de egyéb megoldásokkal, így például a Magyar Nemzeti Bank (MNB) javaslataival is foglalkozik – mondta Varga Mihály az MTI-nek. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a kabinet folytatni fogja az egyeztetéseket a bankszövetséggel, mivel a megoldásban érdekelt: abban, hogy a nehéz helyzetbe került devizahitelesek terheit, illetve az ország devizakitettségét csökkenteni lehessen. Hozzátette: a kormány helyzete sem könnyű, mert olyan ügyben kell közreműködnie, és elősegítenie a megoldást, amelyben nem vett részt közvetlenül, hiszen a hitelszerződést a bank és az ügyfél kötötte.
A Magyar Bankszövetség a kormányzattal folytatott tárgyalások keddi fordulójára két részletes, hatástanulmányokkal alátámasztott tervet terjesztett elő. Három fő eszköz kombinációját vizsgálta meg a szövetség: a kedvezményes árfolyamon történő átváltás (forintosítás), a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem lehetséges kombinációit, valamint a két optimálisabb változatot tették le a kormány asztalára.
Az MNB a héten több javaslatot is felvetett az árfolyamgát vonzóbbá tételére, ezek egyike a törlesztőrészletek teljes forintosítása 180 forintos frankárfolyamon, ami az MNB számításai szerint a mostani árfolyammal számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forint körüli költséget jelentene.
Varga Mihály elmondta: a kormány továbbra is két szempontot tart szem előtt a megoldás keresése és a bankszövetséggel folyó egyeztetések során. Egyrészt ki kell vezetni a piacról a jelzálogalapú lakáscélú devizahiteleket, másrészt olyan megoldást tud támogatni a kormány, amely a forinthitelesek számára nem jár hátránnyal.


