BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízezrekbe kerül az iskolakezdés

Átlagosan 10 000 forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss statisztikái szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint duplájába kerül. Az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, habár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe.

A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 000 forintot költenek az alap iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek stb.) online vásárláskor – derült ki a JátékNet.hu statisztikáiból. Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és a tankönyvek: utóbbiak önmagukban is 10-15 000 forinttal dobják meg az iskolakezdés költségeit.

A portál statisztikáiból az is kiderül, hogy iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 000 forintot szánnak a családok, de minden tizedik vásárló több mint 15 000 forintot költ el csak erre. A füzetek esetében sem mindenki az olcsó kategóriát keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze egyharmada volt 60 forint alatti, a többi vásárló drágább, jellemzően mesefigurás vagy sportcsapatos termékeket választott.

Sokan már június végén elkezdik a készülődést az iskolára, de a főszezon egyértelműen augusztusra esik: a vásárlások közel fele erre a hónapra koncentrálódik. „Ugyanakkor szeptember elején még egy hullám várható, sokan ugyanis az első szülői értekezlet után szembesülnek vele, hogy miket kell még beszerezni a gyermekük számára” – emelte ki Bognár Ákos, a JátékNet.hu ügyvezető igazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.