Mediterrán családtörténet, szépségre és kegyetlenségre hangolva

A hatvanas évek Európa-szerte éledő diákmozgalmaival egy időben számos olyan fiatal muzsikus kezdte meg pályafutását, akik szerettek volna kilépni a zeneipar által éltetett karmesteróriások hegemóniájából, és megkérdőjelezték az addig sziklaszilárdnak hitt zenei alaptéziseket is, miközben munkájuk során ők is ragaszkodtak a tudományos alapossághoz. Tevékenységükhöz kitűnő terepnek bizonyult egy addig kevéssé kutatott, részben elfeledett repertoár, a később historikus zeneként aposztrofált korszak, amely több száz évet ölel át, kezdete valahol a gregorián névtelenségbe burkolózó szerzői között keresendő, és egészen a barokkig tart.

A historikus előadásmód egyik legnevesebb képviselője, a katalán Jordi Savall egy jóformán elfeledett hangszer, a viola da gamba – ritkán használt magyar nevén térdhegedű – reneszánszát hozta el az 1970-es években. Folyamatosan bővülő repertoárjához több zenekart is létrehozott, amelyekkel a középkortól a 19. századig mindenféle zenét megszólaltat, Savall ugyanis időnként kiruccanást tesz a klasszikus és romantikus szerzők felé is. Izgalmasan összeállított és komoly kutatásokon alapuló tematikus műsorait mindig nagy várakozás előzi meg; ezeket rendszerint díszalbum méretű CD-könyvben jelenteti meg saját kiadójánál.

Az est programja annak a családnak a történetét kíséri végig a 11. századtól a 17. századig, amely véreskezű és művészetpártoló embereket egyaránt adott a világnak (olykor egy személyben), s amely dinasztia akkor érkezett a csúcsra, amikor egyik tagját, Rodrigo Borgiát pápává választották 1492-ben.

A koncert közel hétszáz év terméséből válogat, s a hangok segítségével térben és időben képzeletbeli utazásra invitálja a hallgatót. Spanyolországból eljutunk az itáliai városokig, a középkorból Binchois, Dufay, Josquin és Morales reneszánsz zeneszerzők muzsikáján keresztül a barokkig, de szól majd szefárd, római és török zene is, legyen az hangszeres vagy vokális, egyházi vagy világi, tánczene vagy merészen intellektuális – reprezentálva azt a sokféleséget, amely ebben az időben is jellemezte az európai kultúrát és azt a közeget, amelyben a kegyetlenség és a szépség kéz a kézben jártak.