Betiltott Strauss-művet mutatnak be Kocsis Zoltán vezényletével

A zeneszerző tizenegyedik operájának szüzséjét megismerkedésüket követően Stefan Zweig javasolta Straussnak 1931 novemberében. A szövegkönyvet is ő készítette el, Ben Jonson színműve alapján. „A legjobb vígopera-szövegkönyv a Figaro házassága óta” – mondta Strauss, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a zsidó származása miatt mellőzött Zweig neve szerepeljen az 1935-ös drezdai bemutató műsorfüzetében és plakátjain. A hallgatag asszonyt a második előadás után be is tiltották, Straussnak pedig le kellett mondania a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségéről. A darab lehetőséget teremtett az akkor hetvenéves zeneszerzőnek arra, hogy szintézisét adja mindannak, amit a 19. századi olasz vígopera-hagyományról megtanult és gondolt.

A rendkívül dallamos mű tele van zenei idézetekkel és stílusparódiákkal. Akár egy Don Pasquale-paródiaként is értelmezhető, némi Sevillai borbély és Figaro-áthallással, utóbbi főként az együttesek gazdagsága tekintetében. A hallgatag asszony igazi kavalkádját nyújtja az elmúlt korok stíluskaraktereinek. A színen egyaránt feltűnnek az önkéntes segítők, a céltudatos menyecske, a könnyelmű unokaöcs és az idősödő, ámde fukar nagybácsi.  A történet a hajómodelljei közé visszavonult Sir Morosus kapitányról szól. Az öregúr házasodási szándékát kihasználva borbélya, unokaöccse valamint annak felesége, Amita tréfára szövetkeznek. Megjátsszák, hogy összeadják a kapitánnyal Amintát, aki csendes teremtésnek adja ki magát, az „esküvő” után azonban valóságos házisárkánnyá változik. Miután kiderül, hogy a házasságkötés csak tréfa volt, a megkönnyebbült Morosus kibékül kitagadott örökösével, és visszafogadja őt.

A történet lóvá tett kedves alakját, Sir Mourus kapitányt a dokumentarista fotográfusként végzett, majd énekesi pályára lépő Rúni Brattaberg alakítja, aki nemrégiben debütált Metropolitanben. Amita szerepében a Bécsi Állami Opera latin amerikai szólistáját, Íride Martínezt hallhatjuk. A kitagadott unokaöcsöt Bernard Berchtold játssza, aki a kritikák szerint sikerrel győzi a magasságokat, s ez nem kis szó, Strauss ugyanis ki nem állhatta a tenorokat – egy alkalommal „kórságnak” nevezte őket -, ami rendkívüli nehézségű tenor szólamain olykor érződik is.