BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jegybank jelzése sem segített érdemben a hazai devizának

Forint Az sem mentette meg a forintot a zuhanástól, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai verbális intervencióval próbálták megfékezni az esést. A hazai deviza péntek délután 315-ös szint fölött is járt az euróval szemben a külpiaci hangulat romlásával párhuzamosan, ami új kétéves mélypontot jelentett, majd később 312-ig erősödött az árfolyam.

A nemzetközi környezetből fakadó kockázatok exponenciálisan növekedtek, és a forint nagyon volatilissé válhat – mondta Pleschinger Gyula a Gazdasági Rádiónak adott interjújában. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja kifejtette, hogy az ukrán válság kirobbanására a forint reagált a leghevesebben, és ez az ingadozás már „nincs arányban” azzal a kis előnnyel, amit egy újabb kamatvágás okozna.

Rövid időn belül Pleschinger volt a második tagja a kilencfős Monetáris Tanácsnak, aki a tizenkilenc hónapja tartó kamatciklus közelgő megállítására utalt. Balog Ádám alelnök szerint az alacsony infláció miatt lehetne csökkenteni a kamatot, de a globális piacokon megváltozott a helyzet. A verbális intervenciók – amelyek a kamatciklus megállítására utaltak – csak átmenetileg hatottak pozitívan.

Úgy tűnik, hogy a tanács tagjai érzékelik a forint eséséből fakadó kockázatokat, ugyanakkor továbbra is az látszik, hogy nem tartanak a forintesésből fakadó inflációs nyomástól. Pleschinger legalábbis azt hangsúlyozta, hogy az MNB-nek nincs árfolyamcélja és a 315 forintos euró sem okoz inflációs kockázatot. A kérdés viszont lassan úgy merül fel, hogy az alacsony, 2,7 százalékos alapkamat mellett fokozódó volatilitás milyen stabilitási kockázatokat vet fel, és hajlandó-e az MNB bármit is tenni, hiszen a forint már kevesebb mint tíz egységre van a 324-es történelmi forintmélypont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.