BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyedi pályát jár a Heimann Pincészet

„Borainkat próbáljuk minél feljebb pozícionálni, ami nem jelent feltétlen áremelkedést” – tette hozzá. Tavaly mennyiségben alig nőttek az eladások, azonban értékben nagyobb mértékű növekedést értek el, vagyis a magasabb kategóriájú boraik jobban fogytak. „Ez azt jelzi, hogy a piac jól fogadja a drágább árfekvésű borainkat” – tette hozzá.

Heimann Zoltán feleségével és fiával együtt vezeti a vállalkozást. Szinte mindent maguk csinálnak: nem alkalmaznak külön borászt, marketingest, értékesítőt vagy sommelier-t. Nem véletlenül került a cég autóira az a felirat, hogy „Életünk a bor”. „Ha mennyiségben kellene növekedni, akkor ez a modell borulna” – mondta.

Heimann Zoltán jelentős cégvezetői tapasztalattal (Béres Rt., Bábolna Rt.) a háta mögött 2009-ben vette át teljes mértékben a családi birtok irányítását. Feleségével együtt húsz év alatt egy félhektáros birtokból egy 20 hektár feletti mintagazdaságot hoztak létre. „2011-ben Stuttgartban elnyertem az „Év Európai Borszakértője” díjat, és jó pár éve mindig beválasztanak a legjobb 50 hazai borászat körébe. Harmadik éve az év borásza öt jelöltje között szerepeltem” – emelte ki.

A Heimann család szekszárdi borászati gyökerei 1758-ig nyúlnak vissza. „A családi vállalkozás 9. generációját képviselem, és most zajlik a következő generáció beállása. Ez a szerves generáció- és vezetőváltás sok szempontból kihívást jelent az eddigi vállalati kultúránkra” - mondta. Fiának – aki Geisenheimben, Montpellier-ben, Bordeaux-ban és Udine-ben a legjobb európai borász egyetemeken tanulta ki a szakmát – félig-meddig viccesen, de azt az elvárást fogalmazta meg, hogy tíz éven belül a világ legjobb kadarkáját alkossa meg, és a Heimann borok ismertségét, elismertségét emelje európai szintre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.