A Vág Stefánia és Borbély Ede (előbbi a Corvinus mester szakos hallgatója, utóbbi pedig már megszerezte diplomáját) által elkészített, a versenyesetet bemutató leírás alapján a versenyzőknek többek között olyan problémákra kellett megoldást találniuk, hogy a jövőben milyen legyen a Heimann Családi Birtok által készített borok fajtáinak aránya, továbbra is maradjon-e a hangsúly a vörösborokon és a magyar vörös szőlőfajtákból készült borokon, vagy növeljék-e a fehér- és a rosébor arányát. Az is megfontolás tárgyát képezte, hogy esetleg a pincészet kezdjen-e bele egy új kategória, az egyre divatosabb gyöngyöző bor készítésébe.
A versenyzőknek abból a szempontból is meg kellett vizsgálniuk a 21 hektáros birtokkal rendelkező Heimann Családi Birtok fejlődési lehetőségeit, hogy egy évtizeden belül Heimann Zoltántól fia veszi majd át a családi vállalkozás vezetését. „A birtok mérete nem alkalmas arra, hogy azon háromszor vagy négyszer annyi bort termeljenek, mint most. A mennyiséget nem is lenne célszerű drasztikusan növelni, mert az a minőség romlásával járna” – állítja a versenyeset, amely sok fejlődési irány lehetőségét hagyta nyitva, amelyek kidolgozása viszont már az OEV versenyzőire hárult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.