BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EP-szavazás az ukrán importra kivetett vám csökkentéséről

Az ukrán vasra, acélra, mezőgazdasági terményekre és gépekre kivetett uniós vámok jelentős részét megszünteti, illetve nagyban mérsékli az a javaslat, amelyhez csütörtökön járult hozzá brüsszeli plenáris ülésén az Európai Parlament (EP).

Az EP 531 szavazattal, 88 ellenszavazat és 20 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot. A döntés életbe lépéséhez még az EU miniszteri tanácsának hivatalos jóváhagyására is szükség van, de Catherine Ashton, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője már kilátásba helyezte, hogy a kereskedelmi kedvezményeket pár héten belül bevezetik.

A vámkedvezmény a végső döntéstől ez év november elsejéig, illetve az átfogó kereskedelmi egyezményt is magába foglaló EU-ukrán társulási megállapodás életbe lépéséig lesz érvényes - utóbbi időpontig abban az egyébként valószínűtlen esetben, ha ez az életbe lépés november elseje előtt következne be.

Az egyoldalú intézkedés idén november elsejéig a számítások szerint közel 490 millió eurót hagy az ukrán gyártóknál és exportőröknél, így jelentős segítséget jelent a küszködő ukrán gazdaságnak.

Az egyoldalú uniós kereskedelmi kedvezményt jelentő lépésekre Ukrajnának nem kell az uniós termékek behozatalára kivetett saját vámjai visszavonásával válaszolnia, a kikötés csak annyi, hogy nem emelheti saját vámjait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.