BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdemi vizsgálat nélkül utasította el az NVB az Együtt-PM kifogását

A Nemzeti Választási Bizottság vasárnapi ülésén elutasította Szigetvári Viktor kifogását, amelyet az Együtt-PM társelnöke a választási weboldal pénteki akadozására hivatkozva nyújtott be.

Szigetvári Viktor még pénteken közölte, hogy a www.valasztas.hu működése miatt kifogással fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Kifogásában utalt arra: a választási eljárási törvény szerint lehetőség van a központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmeket az ügyfélkapun keresztül is benyújtani pénteken 16 óráig.

A politikus azt írta: saját tapasztalatai szerint néhány órával a határidő lejárta előtt a választási ügysegéd működése "erősen akadozik", ez pedig álláspontja szerint megsérti a választási eljárási törvény azon szabályát, hogy a kérelmeket ügyfélkapun keresztül is be lehet nyújtani.

Szigetvári Viktor kifogását az NVB tagjai vasárnap érdemi vizsgálat nélkül utasították el egyhangúlag.

Patyi András, az NVB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a bizonyítási kötelezettség a beadványozót terheli és nem tekinthető bizonyítéknak a beadványozó saját tapasztalata.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, az utolsó 24 órában több mint 30 ezren jelentkeztek át másik településre, az utolsó két órában tízpercenként 3-4 ezer átjelentkezési kérelem érkezett be online a választási irodához és emiatt lassult le a rendszer.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.