A Financial Times értesülése szerint a baloldali ellenzéki szövetség Budapesten működő külföldi nagykövetségeknek írt levélben sorolta fel panaszait a választási rendszerrel kapcsolatban.
Kester Eddy, a londoni gazdasági napilap budapesti tudósítója az újság online kiadásán hétfő délelőtt megjelent cikkében idézett a Financial Times birtokába került levélből, amely szerint a baloldali szövetség nem tudta kommunikálni üzenetét, mivel az új választási törvények megtiltották a fizetett televízió- és rádióhirdetéseket, a szabadtéri reklámfelületeket pedig Fidesz-közeli cégek ellenőrzik.
A nagykövetségeknek küldött levél felveti az ellenzéki nagygyűlést közvetítő ATV-re tiltott politikai reklám címén kirótt egymillió forintos bírság ügyét, és kiemeli azt a rendelkezést, amely szerint csak akkor lehetséges miniszterelnök-jelölti vita, ha arra mind a 18 párt megvívást kap.
A levél szerint a 18 párt közül nyolc "bizniszpárt", amelyeket csak az állami finanszírozásért és a Fidesz-ellenes szavazótábor megosztására hoztak létre. Az ellenzék a levélben felrója azt is, hogy az újonnan állampolgárságot szerzett külhoni magyarok levélben is szavazhattak, a külföldön dolgozó magyaroknak viszont a legközelebbi nagykövetségre kellett utazniuk.
A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap szerint "a bírálói által antiszemitizmussal vádolt" Jobbik választási eredményét szoros figyelem övezi abból a szempontból, hogy ad-e iránymutatást más nacionalista jobboldali pártok várható teljesítményére a jövő havi európai parlamenti választásokon. A Telegraph szerint a Jobbik már az előző választásokon is sokakat megdöbbentett Európában azzal, hogy parlamenti mandátumokhoz jutott.
A könnyű győzelem ellenére nehéz feladat elé néz Orbán címmel közölt írást a Die Presse című konzervatív osztrák napilap. "Ha lakosság számára nem sikerült visszahoznia a fejlődést és a jólétet, az országot további politikai radikalizálódás fenyegeti - írja a szerző. Úgy véli, Orbánnak át kell gondolnia a külföldi vállalatokkal szembeni politikáját, mivel nemcsak a szakemberek, hanem a befektetők is kivonulnak az országból. A nemzetközi cégekre kivetett különadó csak egy a sok "önkényes" törvényalkotási gyakorlat közül. A választások előtt meghirdetett tízpontos programról megjegyzi: "Kétségtelenül nagyravágyó a politikai program. Azt azonban, hogy a nacionalista politika folytatása és a szükséges gazdasági nyitás között (Orbán) összhangot tud-e teremteni, nemcsak a legélesebb bírálói kétlik" - zárja írását a szerző.
A Der Standard című osztrák liberális lap párhuzamot vont Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök politikája között. Ficót "Orbán baloldali párjának" nevezi. Az EU megint elfeledkezett Kelet-Európáról című cikk utal a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap tudósítójára, aki szerint Közép-Európában "putyinizálódás" figyelhető meg. Orbán rendszerének veszélye nemcsak Magyarországon érezhető, számos országban "repedés" keletkezett a demokráciában, főleg Kelet-Európában - véli a szerző. A probléma mélyebben gyökerezik, hiszen a magyar törvényeket mindig "javítani" és EU-konformmá kellett tenni. Ezt azonban Orbán nem látja be és "tovább provokál" - teszi hozzá a kommentárjában Thomas Mayer.
Viktátor nem fog hidat építeni címmel közölt cikket a Kurier osztrák lap. A magyar miniszterelnök egy korábbi, a Kuriernak adott interjúját idézi, amelyben Orbán Viktor úgy megjegyezte: minden európai politikus titokban ilyen (kétharmados) hatalomról álmodik, mint amilyet most ő magánénak tudhat. A mostani választáson Orbán kezére játszott az erőtlen és egymással civakodó baloldali ellenzék, amely semmit tudott felmutatni az "öntudatos populistával" szemben - véli a szerző, aki szerint a győzelem mértékét viszont a kormányfő a rá és a Fideszre szabott választási törvénynek köszönheti. A magyar választók fele, akik nem rá szavaztak, arra készülhetnek, hogy Orbán nem fog hidat építeni ellenfeleihez, nem fog kompromisszumot keresni, ez távol áll "Viktator" Orbán természetétől - írta jegyzi meg a lap. Ellentámadásokkal, védekezéssel és agresszív retorikával mutatja meg majd az erejét - olvasható a vezércikkben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.