BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Figyelmeztette az USA Oroszországot az ukrán destabilizálódás következményeire

Az Egyesült Államok "súlyos aggodalmát" fejezte ki amiatt, hogy Ukrajna keleti részében fokozódott a feszültség, miután oroszbarát tüntetők elfoglalták a kormányépületeket három városban - jelenti a BBC News.

A brit tévé szerint John Kerry amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és arra figyelmeztette, hogy bármilyen orosz törekvés a destabilizálásra költségekkel jár majd.

"Az is szóba került, hogy közvetlen megbeszélést tartanak a következő tíz napon belül. Ukrajna pedig biztonsági közegeket irányít Donyeckbe, Luhanszkba és Harfkivba, ahol felkelők a kormányépületeket megrohamozták, Donyeckben pedig "népköztársaságot" hirdettek ki és népszavazás megtartását május 11-én az Ukrajnától történő elszakadásról.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Jen Psaki szerint Kerry a telefonbeszélgetés során arra szólította fel Oroszországot, hogy nyilvánosan határolódjék el a szeparatisták, szabotőrök és provokatőrök ukrajnai tevékenységétől.

Lavrov viszont - a brit Guardian című újság honlapja szerint - cáfolta, hogy Oroszország destabilizálná Ukrajnát és azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy "feszültséget korbácsol". Az orosz külügyminisztérium pedig közölte, hogy "szoros figyelemmel" követi a kelet-ukrajnai eseményeket, különösen Donyeckben,Luhanszkban és Harkivban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.