Az új parlamenti ciklus első törvénye a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szól, erről lapzártánk után döntött a T. Ház. A gyors elfogadásához a javaslat házszabálytól való eltérésére volt szükség, így tegnap megtartották az általános és a részletes vitát is. Az új házszabályt is alkalmazták az első ténylegesen a parlamenti munkával telő napján: a képviselők a benyújtott módosító indítványokat most először az újonnan létrehozott törvényalkotási bizottságban vitatták meg a zárószavazás előtt.
A kilakoltatási moratóriumnak ezúttal nem lesz végső időpontja, addig tart majd, amíg a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály megszületik. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint így a bankok érdeke is az ügy gyors rendezése. Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes vezetője tegnap közölte: a kérdés végső rendezésének feltétele, hogy a Kúria kiegészítse jogegységi határozatát az árfolyamgátról és az egyoldalú szerződésmódosításról, ezek után tud jogszabályt hozni a parlament.
Az új ciklus első napirend előtti felszólalásában az LMP-s Schiffer Andrásé azt taglalta: ha kormány így folytatja, a magyar egy közmunkaalapú társadalom lesz. „Amikor egy férfi azt mondja magáról, hogy nő, és történetesen még szakálla is van, akkor lehet, hogy jópofaságnak gondoljuk ezt, és addig talán nincs is baj, a baj akkor kezdődik, hogy ha pozitív diszkrimináció győztese lesz ez a szakállas nő” – hangoztatta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Euróvíziós Dalfesztivál kapcsán, melyet az osztrák Conchita Wurst nyert meg. Vona Gábor szerint a Jobbik nem egy szakállas nőben látja Európa jövőjét, és módosítani kellene a csatlakozási szerződést.
Az MSZP-s Tóbiás József a családi csődvédelmet sürgette. Orbán Viktor a KDNP-vel való tárgyalásán közölte, hogy a családok csődvédelme tekintetében legkésőbb a nyáron konkrét előrelépés történik, a társadalmi szereplőkkel – nagycsaládosokkal, egyházakkal – konzultációba kezd az ügyben. A kormányfő kijelentette: „a most alakuló új kormány az európai kereszténydemokrácia legjobb hagyományait fogja képviselni munkája során".
A képviselők arról is döntöttek, hogy kedden sürgős eljárással tárgyalják meg a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, mely alapján az eddigi 8 helyett 9 tárca lesz. A T. Ház elé került a Országgyűlés működését szabályozó törvény módosítása is, mely alapján a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnének fel a jövőben. Az utazási támogatás helyett a jövőben 2000, illetve 5500 kilométerre vehetnének havonta benzint egy kártyával a képviselők, ha saját tulajdonukban lévő gépkocsijuk van. Átalakulnak a képviselői juttatások, a korábbi rendszer helyett fix pénzt kapnának egyes pozíciókért, nem lehetne halmozni a különféle bizottsági tagságokért, pozíciókért járó pótdíjakat, járandóságokat.
Megtárgyalták a magyar és az Egyesült Államok kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelésről szóló javaslatot is. Ez alapján lehetőség nyílik arra, hogy a két állam adóhatósága automatikusan információkat cseréljen ki egymással.
Folyamatban lévő indítványok
Jelenleg 26 folyamatban lévő törvényjavaslat van a parlament előtt, három újat a kormányoldal terjesztett be, 11 még az előző ciklusból került újra tárgysorozatba, több nemzetközi szerződés is van közöttük. Az előző ciklusból a 154 darab folyamatban lévő indítványból 80-nak volt esélye arra, hogy újra a T. Ház elé kerüljön. Az ellenzék eddig 12 javaslatot nyújtott be, a Jobbik a mentelmi jogot törölné el, kötelező képviselői vagyonosodási vizsgálatot rendelnének el, a s korlátoznák a külföldiek termőföld-szerzését. Az LMP a földtörvényt módosítaná és átláthatóvá tenné az állambiztonsági múltat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.