Közélet

Versenyezni kell a férfiakkal?

A szüleim hamar vállalkozók lettek a rendszerváltás után – mondta Vida Ágnes, pszichológus, online marketing szakértő a Világgazdaság konferenciáján. Valószínűleg innen hoztam magammal ezt a vonalat. Alkalmazottként nem szerettem, hogy főnökeim vannak. Az anyukák fele nem tud visszamenni dolgozni a régi munkahelyére szülés után. Az anyukák sok mindenbe belevágnának, miután a baba egy éves lesz, de távmunkát találni nagyon nehéz. „Amikor kirepülnek a gyerekek, a nők akkor is belevágnának új dolgokba.”

A saját cégemben a nők vannak többségben, de a férfiak és a lányok hagyják egymást érvényesülni – tette hozzá.

Nem szabad megvárni, hogy az élet tolja elénk a hegyeket. Nekünk kell megtalálni azokat, amiket megmászhatunk – emelte ki Vida Ágnes.

Mindig is kereskedelemmel, értékesítéssel foglalkoztam – emelte ki Kristóf Györgyi, a Hammel & Hochreiter IC Kft. ügyvezetője. Nem tapasztaltam diszkriminációt, valószínűleg azért, mert nagy hangom van. Semmi olyat nem éltem meg, amit ne lehetett volna kommunikációval megoldani. Amikor többen lettünk a családba, már nem engedhettem meg magamnak, hogy addig dolgozzak, ameddig csak tudok. Most már csak azokat a feladatokat veszek magamra, amiket én tudok a legjobban megvalósítani. Mindenkinek azt kell csinálnia, amit szívesen elvégez – hangsúlyozta.

Soha nem versengtem férfiakkal, a fal előtt egy lépéssel megállok, és hagyom, hogy a versengők nekiszaladjanak a falnak – mondta Kristóf Györgyi.

A lehetőségek voltak fontosak az életemben – hangsúlyozta Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezető. Tizennyolc évesen azt gondoltam, evidens lesz, hogy alkalmazottként vonulok nyugdíjba, de a férjemmel való megismerkedés után kipróbálhattam magam vállalkozóként is. Semmi rosszat nem mondhatok a férfitársadalomra, hiszen nem diszkrimináltak – mondta Komócsin Laura.

Volt, amikor túl sokat dolgoztam, de erre ráébresztettek. Mindenkinek meg kell találni az egyensúlyt a magánélet és a család között – tette hozzá.

Külső körülmények kényszerítettek mindig a váltásra, persze ez nem azt jelenti, hogy nem törekedetem a sikerre – mondta Pataki Ági exmodell, vállalkozó. Az előző területeken elért sikereimből tudtam továbblépni. A filmezésbe azért tudtam belépni, mert jó voltam a korábbi szakmákban. Karrierbeli kudarcok nem értek azért, mert nő vagyok, árulta el Patali Ági. Mivel realista vagyok és nem nagy álmodozó, így lépésről lépésre építettem fel a karrieremet, és nem értek nagy csalódások.

Pataki Ági kiemelte: „mindig arra törekedtem, hogy ne legyek kiszolgáltatott, és én hozhassam meg a döntéseket az életemről. Sikert kell építeni ahhoz, hogy magunk dönthessünk a sorsukról, például arról, hogy mikor vállalunk gyereket”.

konferencia női munka
Kapcsolódó cikkek