A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az enyhe tél, illetve a májusban nagy mennyiségben leesett csapadék következtében a vízzel borított területeken a csípőszúnyogok számára optimális tenyészőhelyek jöttek létre. A helyzetet rontja, hogy az árvízi szúnyogfajok a szokottnál is több petét raktak le, ezek a folyók és belvízi területek mentén vannak jelen, vagy már ki is keltek, vagyis extrém mértékű szúnyoginvázióra van idén nyáron kilátás. További kockázatot jelent, hogy a környező országokban megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) és számítani kell arra, hogy ezek a rovarok felbukkannak idehaza is, elsősorban a déli és nyugati országrészeken. A hazai járványügyi szakemberek szerint előfordulhat, hogy ez a szúnyogfaj berepül az országba és az enyhe tél, valamint a csapadékos időjárás miatt állandó jelenlétére is számítani kell. A kormány mindezek figyelembevételével döntött a szúnyoggyérítési feladatok átvállalása mellett.