BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két magyar család maradt Gázában - minden Izraelbe utazót figyelmeztet a Külügy

A tel-avivi magyar nagykövetség három családról, azaz 15 kettős állampolgárról tud Gázában, közülük két család van még ott - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel. A minisztérium azt javasolja, azok, akik megtehetik, inkább halasszák el útjukat Izraelbe.

A közlemény szerint a nagykövetség folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyar-palesztin családokkal, amelyek közül kettő nem akarja Gázát elhagyni.

Mint írták, a harmadik család tagjainak román állampolgársága is van, ők a román konzul segítségével már kimenekültek Gázából.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tel-avivi magyar nagykövetségnek tudomása van arról is, hogy az egyik maradni kívánó családnál a nagymama épp látogatóban van, és az ő távozását most szervezik az ENSZ segítségével. A nagykövetség felvette vele is a kapcsolatot, és mindent elkövetnek, hogy minél hamarabb kijusson Gázából - tették hozzá.

A szaktárca az izraeli helyzetről azt írta, hogy "az élet a körülményekhez képest normális mederben folyik", de Izrael déli és középső részét, beleértve Tel-Avivot és Jeruzsálemet is lövi a Hamasz Gázából.

A külügyminisztérium azt kéri, azok, akik megtehetik, inkább halasszák el az útjukat Izraelbe, akik kiutaznak, folyamatosan tájékozódjanak a minisztérium konzuli osztályának a honlapján, illetve a tel-avivi magyar nagykövetség Facebook-oldalán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.