Hiába tanultak a felvételire, keresztbe tesz a törvény a terveknek?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSzombaton írják a középiskolába készülő gyerekek a központi felvételi teszteket, két napja derült ki azonban, hogy jó néhányan hiába tanultak, nem jogosultak a felvételre - írja a hvg.hu. A helyzet egy decemberi törvénymódosítás miatt állt elő. Így hiéba készültek, nem felvételezhetnek szombaton azok, akik túlkorosan jelentkeznének középiskolába.
Csütörtökön, a felvételi előtt két nappal "levelet kapott az iskola az Oktatási Hivataltól, hogy egy decemberi jogszabály-módosítás miatt már nincs lehetősége megméretnie magát” – panaszolta a portálnak egy szülő.
Az érintett középiskolák megpróbálják értesíteni az érintetteket. De ez nem könnyű. Nem is tudják pontosan, hogy a jelentkezők hányadik osztályba járnak. A dokumentumokban ugyanis csak a születési év szerepel, ebből még nem tudható, hogy az adott gyerek több osztályt végzett-e mint lehetséges, vagy sem. Azaz felvételizhet-e, vagy sem.
Egy budai gimnázium igazgatója a hvg.hu-nak azt is elmondta, erősen kifogásolható, hogy a parlament december 16-án változtatta meg a jogszabályt (december 30-án hirdették ki és január elsején életbe is lépett), hiszen a felvételi lapokat – a régi jogszabály alapján – december 9-ig kellett benyújtaniuk a középiskolákba jelentkezőknek.

