Közélet

FT: Lámfalussy a monetáris unió egyik legjelentősebb építésze volt

Az európai monetáris unió egyik legjelentősebb építészének nevezi kedden megjelent számában a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadása a szombaton elhunyt Lámfalussy Sándor (Alexandre Lamfalussy) magyar származású közgazdászt.

A nekrológban a lap felidézi a professzor pályafutását, s megjegyzi, hogy az Európai Központi Bank elődjének vezetőjeként már a kilencvenes években tisztában volt azzal, milyen kihívásokkal kell majd utódainak szembenézniük.

A nekrológ úgy értékeli, hogy Lámfalussy szaktudása és Helmut Kohl német kancellár politikai ambíciója jó kombináció volt egy olyan időszakban, amikor a monetáris unió ötlete nem volt túl népszerű sem Bonnban, sem máshol.

Lámfalussy Sándor a lap szerint olyan szakértő technokrata volt, aki felismerte, hogy az eurózóna jegybankárának a reálpolitika útvesztőjében is ki kell ismernie magát.

"Mint sokan, akik átélték a második világháborút, Lámfalussy is az európai politikai és gazdasági integráció erős támogatója volt. Briliáns elméjét lágy szavú és udvarias modorral ötvözte mindvégig karrierje során" - idézi a lap Lámfalussy Sándor egyik utódát, Jaime Caruanát, a Nemzetközi Fizetések Bankjának főigazgatóját.

A La Libre Belgique arról ír, hogy Lámfalussy Sándor szombaton, az Európa-napon hunyt el, s fia, aki a lap újságírója, hétfőn azt magyarázta a kollégáknak, hogy ez jelképértékű. Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja szerint a professzor nemcsak briliáns akadémikus, hanem nagy európai is volt.

A lap ismerteti a közgazdász életútját, aki "szülőhazája, Magyarország végeiről a nemzetközi pénzügyi csúcstalálkozókig vezető, kevéssé szokványos életút" során lett meggyőződéses európai.

A lap felidézi, hogy Lámfalussy a kommunizmus elől menekült Bécsen és Münchenen át Belgiumba, ahol a leuveni katolikus egyetemen folytatta közgazdasági tanulmányait, majd Oxfordban doktorált, és a tanítás mellett a bankok világában helyezkedett el, Brüsszelben. A hetvenes években a baseli Nemzetközi Fizetések Bankjához került, amely a közvélemény előtt kevésbé ismert, de a bankrendszerben fontos szerepet játszó, tekintélyes intézmény. Lámfalussy Sándor ennek vezetőjeként került a kor monetáris és pénzügyi vitáinak középpontjába.

Egy korábbi kollégáját idézve a lap azt írja: Lámfalussy mindig világosan fejezte ki magát, és sokszor vitatott álláspontot képviselt, de az idő azt igazolta, hogy a legtöbbször jobban és távolabbra látott, mint a többiek.

A lap megjegyzi, hogy Lámfalussynak veszélyes időszakban kellett nekilátnia az euró bevezetésének előkészítéséhez, sem a pénzpiaci körülmények, sem a tagállamok hozzáállása nem volt kedvező, a projekt mégis sikerrel járt.

A La Libre Belgique kiemeli, hogy szakértelme mellett két tulajdonság tette még Lámfalussy Sándort rendkívüli személyiséggé: az erkölcsi feddhetetlenség és a jóindulat.

nekrológ lámfalussy sándor
Kapcsolódó cikkek