Jövő hétre találják ki, miből szereznek pénzt a menekültekre Budapesten
Áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos jelenlegi budapesti helyzetet az érintett szervek vezetői, a jövő héten 373 millió forint elkülönítésére tesznek javaslatot a Fővárosi Közgyűlésben - közölte Kocsis Máté az MTI-vel.
A résztvevők megvitatták a Verseny utcában kialakítandó, kizárólag rövid tartózkodásra való új tranzitzónához kapcsolódó kérdéseket, és felmérték a jövőbeni feladatokat. A mintegy négyezer négyzetméteres területen a főváros biztosítja a tisztálkodás és egészségügyi ellátás lehetőségét, továbbá az őszi esős időszakra tekintettel fedett részeket hoz létre az egykori piacon. A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén javaslatot tesznek az illegális bevándorlókkal kapcsolatos kiadások 373 millió forintos fedezetének biztosítására - tette hozzá.
Tarlós István főpolgármester jelezte: Budapest segítséget ad ahhoz is, hogy az illegális bevándorlók mielőbb eljuthassanak a BÁH befogadóállomásaira, ugyanakkor érvényesíteni fogja a közterületek rendjére vonatkozó szabályokat, illetve betartatja a fővárosiak által joggal elvárt normákat.


