A repülőgépet egy örmény cég üzemeltette – erősítették meg az Interfaxnak Jerevánban. Az MTI úgy tudja, a halottak száma negyven főt is eléri, tehát a dél-szudáni főváros, Juba közelében lezuhant gép a földön is szedte áldozatait - írja az Index.
A South Sudan Tribune twitteres bejegyzése szerint van azonban két túlélő is, köztük egy gyermek – de nem világos hogy csupán egy földön lévő sérültről, vagy a gép utasáról van szó. A jubai nemzetközi repülőtér vezetőjére hivatkozva a helyi Eye Radio Juba úgy tudja, három túlélője is van a balesetnek.
A teherszállító gép a a Fehér Nílus közelében, 800 méterre a jubai repülőtértől zuhant le, nem sokkal a felszállás után. A gép a 2011-ben függetlenné vált ország egyik olajlelőhelyére tartott volna a fővárosból.
Az értesülések eltérőek, néhol 20, néhol 12 gépen tartózkodó emberről szólnak az információk. A Ria Novosztyi a dél-szudáni tájékoztatási minisztériumra hivatkozva 17 gépen lévőről tud. A személyzet öt tagja állítólag orosz volt, amit nem zár ki az, hogy a gép egy örmény céghez tartozott. Az AP szerint 12 ember volt a gépen, közülük tizen haltak meg – eszerint tehát két túlélőről lehet szó.
Az Antonov-12-es gépeket 1957 és 1973 között gyártották a Szovjetunióban, majd 1981-től Kínában. A teherbírása 2,8 tonna. A négymotoros gép teherszállítás mellett ejtőernyős deszantosok szállítására is alkalmas. A dél-szudáni hatóságok szerint a baleset oka a gép túlterheltsége vagy pilótahiba lehetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.